videó!

2020.10.22. 13:14

Sminkcsodájával juthat nemzetközi versenybe a somogyi tehetség

Elképesztő sminkjével egy országos verseny döntőjében szerepel a somogyi Horváth Valentina.

Böcz Zoltán

Valentina egy kozmetikai cég versenyén indult, jelenleg a legjobb hat között gyűjti a szavazatokat. Mint megtudtuk a siófoki kötődésű, de tanulmányai során Kaposvárt is megjárt hölgy tíz éve foglalkozik arc- és testfestéssel. Teljesen autodidakta módon képzi magát. A mostani országos döntőre egy sajátos alkotást festett magára Valentina. A verseny témája a Haunted Dollhouse, vagyis a kísértet járta babaház volt. – Én azt találtam ki, hogy a babámat egy gonosz maci irányítja – mesélte az alkotó. – A smink nagyon sokáig, körülbelül 8-9 órán át készült, és egy optikai csalódást szerettem volna megjeleníteni – összegezte Horváth Valentina.

A versenyben hat embert választottak ki döntősnek, és aki a legtöbb lájkot gyűjti, az bekerül a sminkjével a nemzetközi nyertesek közé, ahol a fődíj 5 ezer dollár. A somogyi hölgy korábban, 2018-ban ugyanezen versenyben eljutott a top 10-ig a többfordulós verseny végén, míg tavaly a top 5-ben végzett. Ebben az esztendőben egy másik sminkmárka versenyén stage makeup kategóriában nyert is Valentina, aki a jövőben is szeretne ezzel foglalkozni és minél többet fejlődni.

Segítsünk valentinának azzal, hogy az alábbi Instagram videót lájkoljuk, hogy minél jobb helyen végezhessen és akár nemzetközi mezőnyben is kipróbálhassa magát!

https://www.instagram.com/tv/CGhOmwggSOA/?utm_source=ig_web_copy_link

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában