emelés?

2020.11.15. 14:00

A többől kevesebbre futja a somogyi nyugdíjasoknak

Rövid időn belül kétszer is pénz áll a házhoz a magyar nyugdíjasoknál, mert novemberben kiegészítő nyugdíj­emelésre, jövő év elején pedig a visszaállítandó 13. havi nyugdíj kezdőösszegére számíthatnak. Az ország régiói között azonban akár 50 ezer forint különbség is lehet az átlagnyugdíjakat tekintve. 

Kovács Gábor

Több nyugdíjat hoz a postás az ország fejlettebb vidékein élőknek. Az Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrég nyilvánosságra hozta a nyugdíjak megyei bontását. Az összegek nemcsak az öregségi nyugdíjakat, hanem az ellátásban és egyéb járadékban részesülők átlagos jövedelmét is tartalmazzák, és az összesítés szerint ez húzza lefelé a 140 ezer forint körüli, országos havi átlagnyugdíjat.

Budapesten 160 ezer forint az így kiszámolt átlagnyugdíj 2020-ban. Ugyanakkor egy Fejér megyei nyugdíjas átlag majdnem 20 ezer forinttal kap többet (137 775 forint), mint egy somogyi (119 780 forint). Ezzel a megyék között a tisztes középmezőnyébe tartozunk, egy szinten Hajdu-Biharral, de megelőzzük Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyét, míg a sereghajtók a szabolcsiak.

Tízéves elemzést készített a Nyugdíjasok Szervezetei Somogy Megyei Szövetsége a somogyi nyugdíjak alakulásáról, az inflációkövető nyugdíjemeléseket vizsgálva. Stikel János elnök szerint bár tíz év alatt 10,1 százalékkal nagyobb volt a nyugdíjemelés, mint a jegybank hivatalos inflációja, de a nyugdíjas fogyasztói kosár (élelmiszerek, szolgáltatások, gyógyszerek ára) és az infláció mértéke eltért egymásától, így a somogyi nyugdíjasok kétharmada az országos átlaghoz hasonlóan szegényebb lett ez idő alatt, ha csak az inflációt tekintjük alapnak. Ehhez ismerni kell, hogy a többség Somogyban az átlagnyugdíj alatt kap kézhez.

– Az átlag alatti nyugdíjak vásárlóértéke sajnos csökkent, ezt mutatják a számok – mutatta be Stikel János –, minél közelebb van valakinek a nyugdíja az átlaghoz, annál kisebb mértékben. A nyugdíjasok 65 százalékának juttatása azonban átlag alatt van, Somogyban még többen is, 70 százaléknyian nem érik el az átlagnyugdíjat. A somogyi átlagnyugdíj 10 ezer forinttal alacsonyabb, mint az országos átlag, ez folyamatos jelenség volt az eltelt 10 év alatt. Budapesthez képest pedig 40 ezerrel kevesebb.

Az utóbbi időszakban jelentősen megemelkedtek a munkabérek, a legutóbbi bruttó havi átlagbér 350 ezer forintnál járt Somogyban a statisztika szerint. Ezzel szakadék keletkezett a bérek és a (főként az átlagnál alacsonyabb) nyugdíjak között, ami nehezíti a nyugdíjasok helyzetét. Stikel János szerint az inflációkövető nyugdíjemelésre továbbra is szükség van, de emellett a bérkiáramláshoz is kell igazítani a nyugdíjak növekedését.

Somogyban 83 ezer öregségi és egyéb nyugdíjas él, a megye lakosságának 28-29 százaléka.

A postás kétszer csenget majd

A kiegészítő, 1,2 százalékos nyugdíjemelés lehetőségét az teremtette meg, hogy az első nyolchavi adatok alapján az infláció becsült éves mértéke magasabb volt az év eleji nyugdíjemelésnél. Az év elején megérkezik a 13. havi nyugdíj kezdőösszege, ezt négy lépcsőben állítják vissza.

Nyugdíjban, ellátásban, járadékban

részesülők átlagjövedelme az országban(Ft/ hó)

2018 év 2019 év 2020 év

Budapest 145 639 152 224 160 419

Fejér 124 052 129 879 137 775

Baranya 113 455 118 429 124 994

Tolna 109 294 114 472 121 523

Somogy 108 188 113 205 119 780

Szabolcs-Szatmár-Bereg 98 255 103 165 109 834

Forrás: KSH

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában