2020.11.04. 14:21
Előkerültek a kartonnézők a raktárból
Gyorsan reagált a Csiky Gergely Színház a kedd este kihirdetett rendeletre. A kellékesek elővették a raktárból a nyár elején már bevetett és jó szolgálatot tevő kartonnézőket, amelyeknek létszámát rekord idő alatt növelniük kellett.
Fotó: ANDRASSY Zoltan
Míg tavasszal ülhettek egymás mellett az egy háztartásból érkező nézők, addig mostanra úgy változott a helyzet, hogy nekik is tartaniuk kell egymástól a másfél méteres távolságot. Ezt a színház dolgozói gondosan kimérték, így minden harmadik, vagy negyedik széken ülhet néző.
A páholyokban is egyszerre egy személy tartózkodhat. Így az eredetileg négyszázhúsz férőhelyet a járványügyi helyzet száztízre csökkentette a Csikyben.
-Jegyirodánk folyamatosan működik, és azon dolgoznak munkatársaink, hogy mindenkitől megérdeklődjék, tud-e jönni, valamint értesítik azokat, akik a létszámstop miatt már nem férnek be. Velük egy későbbi időpontot egyeztetnek-mondta Fehér Euridiké, a színház marketing igazgatója. Hozzátette: nagy figyelmet fordítanak a szellőztetésre és a fertőtlenítésre. A nézőket testhőmérsékletük megmérése után, a forgóajtó helyett, az oldalajtókon, szakaszosan engedik majd be. Ennek alapján, érkezési sorrendben foglalhatják el a kartonnézők által szabadon hagyott helyeket. A nézőtér feltöltésében a színház munkatársai segítenek. Számítanak a színházlátogatók együttműködésére, és azt kérik, mindenki vigyen magával maszkot, mert csak úgy engedik be a „Meggyeskert-be”.