kihívások

2020.11.20. 19:40

Házhoz viszik a reményt: nehéz sorsú gyerekek tanulását segítik

Tavasszal hideg zuhanyként érte a vírussal kapcsolatos intézkedések sora a Mélyben és Reményben Alapítványt. A második hullám viszont újabb kihívásokkal lepte meg őket.

Turbéki Bernadett

– Tavasszal egyértelmű volt, mit, hogyan kell tennünk, egységes intézkedéseket kellett követnünk, s amikor minden iskolát bezártak, mi megszerveztük a gyerekek élelmezését, tanulását, felzárkóztatását – mondta Mohayné Farkas Ibolya, az alapítvány elnöke. – Kis szervezetként szerencsések vagyunk abban, hogy a nagy intézményekhez képest rugalmasabban tudunk működni, most azokat a szabályokat kell betartanunk, amelyek amúgy is vonatkoznak mindenkire. Jelen helyzetben még a családokhoz is bemehetünk – mondta Mohayné Farkas Ibolya, aki arra is felkészültnek érzi az alapítványt, ha ismét össze kell gyűjteni a kaposvári mélyszegénységben élő gyerekeket tanulás céljából.

– A családok egészségesek, akinek van munkája, jár dolgozni – tette hozzá Ibolya. – Nagyon elővigyázatosak, mindenki betartja az óvintézkedéseket. Ami viszont nehézséget jelent az az, hogy az otthon tanuló középiskolásokat nehéz felzárkóztatnunk. Ennek egyik oka, hogy továbbra sincs a családoknál okoseszköz és internet. Vannak falvak, ahol próbálkoztak a mobil internettel, ám nem minden esetben tudják letölteni a tananyagot a lefedettség hiánya miatt.

Mohayné Farkas Ibolya szerint a kormány által bejelentett ingyenes internet kábelnetre vonatkozik, de az eszközpark hiányossága miatt mindegy is, nem tudják az általunk gondozott családok kihasználni a lehetőséget. – Ezeknek a családoknak egy mások által már letett telefon is nagyon sokat jelentene – mondta. – Az alapítvány egy SIM-kártyát is hozzá tudna tenni. Szívesen vennék, ha a letett, de használható telefonokat felajánlanák nekik, ezért gyűjtést szerveznek jövő héten. – Elsősorban tartós élelmiszereket és karácsonyra adható játékokat, ajándékokat várunk. Maszkoknak, tisztálkodó szereknek is nagyon örülnénk. A gyűjtést az idén korábbra szervezték, mert így biztosan el tudják juttatni a felajánlásokat a családoknak karácsonyig.

Ezek is érdekelhetik