búza

2020.11.06. 14:00

Huszonegy tonna somogyi liszt kerül a kenyérbe

A Magyarok kenyere 15 millió búzaszem liszt­adomány jelképes átadóját tartották kedden a megyeszékhelyen.

Harsányi Miklós

– A Magyarok Kenyere mozgalom 2011-ben kezdett el gyűjtést szervezni – mondta Szabó Tamás, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) megyei elnöke. – Abban az évben 10 tonna gabona gyűlt össze. Ezt a mozgalmat azóta karolta fel a Magosz és az agrárgazdasági kamara nagyon szoros együttműködésben. S ennek eredményeként 2020-ban 1100 tonna búza gyűlt össze a Kárpát-medencében.

Szabó Tamás meghatónak nevezte, hogy ebből a mennyiségből 600 tonna gyűlt össze Magyarországon, s 500 tonna a határon túli területek adománya. Somogyban – akárcsak tavaly – az idén is 13 gyűjtőpontot jelöltek ki. A 2019-es 25 053 kiló búzával szemben 2020-ban 31 441 kiló gyűlt össze. S megyénkben a múlt évi 250 helyett ebben az évben 271 adományozó kapcsolódott az akcióba, a barcsi malomban pedig ingyen őrölték meg a gabonát.

Tóth László Norbert, az SZGYF megyei kirendeltségének vezetője hangsúlyozta: szervezetük az egyik kedvezményezettje a Magyarok Kenyere programnak. – Olyan nemes célú akció ez, amely nem csak a szűk környezetünkben zajlik, hanem átnyúlik a határokon. Somogyban hat állami fenntartású intézmény részesül a segítségben.

Arról is szólt: óriási értéke van a programnak, hiszen a lakók érzik a gondoskodást, a törődést. Berek Gábor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara somogyi elnöke mindenkinek megköszönte az együttműködést, az összefogást és a segítséget. S abban bízik, hogy az önzetlenségre a jövőben is számíthatnak.

 

Összetartozás

Szabó Tamás, a Magosz megyei elnöke kiemelte: a Magyarok kenyere 15 millió búzaszem mozgalom a magyar nemzet egyfajta egyesítését is jelenti. Lehetőséget ad az együttgondolkodásra. Reméli, hogy megyénkben az adományozók számát és a felajánlott gabona mennyiségét tekintve előre tudnak lépni. – A 15 millió búzaszem azt is jelzi, hogy a világ minden részéről érkeznek támogatások, s kapunk biztatást – hangsúlyozta.

Ezek is érdekelhetik