napenergia

2020.11.20. 11:30

Jobb lesz, ha hagyjuk, hogy az égi fűtőmester is besegítsen

Az ígéretek szerint 2021-ben európai uniós támogatás érkezhet napelemekre, az otthonteremtési támogatásban pedig már januártól szerepel a napelem, mint felújítási cél. Ez utóbbi lehetőség majdani kihasználása előmozdíthatja a környezetszennyezés visszaszorítása terén az egyéni felelősségvállalást is. Ami nélkül nincs társadalmi felelősségvállalás.

Turbéki Bernadett

Construma kiállítás 2019. foto: Kallus György

Klímanap. Egyike azoknak a programoknak, amelyet a koronavírus egyszerűen lefújt. Fodor Lajos napelemekkel foglalkozó cége is kitelepült volna a rendezvényre, mert úgy érzi, fontos lenne, hogy sajátos nézőpontból mutassa be azt a problémát, amellyel az emberiségnek szembe kell néznie.

– Három kihívás van jelenleg az emberiség előtt – mondta Fodor Lajos. – Ám egyikre sem közvetlen közelről kell tekintenünk, mert sokszor ami ott van az orrunk előtt, azt nem láthatjuk.

Elsőként a globális felmelegedést említette, amire nem szabad úgy tekintenünk, hogy csupán az elmúlt néhány év tapasztalatait vetjük össze.

– Vissza kell menni évtizedeket, hogy lássuk, mi változott – mondta, miközben arra emlékeztetett, hogy gyermekkorában még szénszünetet rendeltek el hosszú hetekre az iskolában az intézmények fűtésének kiküszöbölésére. – Akkoriban nagy hóban, csizmában, bundában mentünk betlehemezni, ma már örülünk, ha van egy fehér esténk télen.

– Másodsorban: mindenképpen, mindenre következménye van a változásnak – tette hozzá Fodor Lajos, aki úgy ítéli meg, a változás egy másik része, hogy egyre nagyobb a bolygó energiaszükséglete.

– Teljesen mindegy, hogy a háztartásokat, vagy a gazdaság többi szereplőit vizsgáljuk, egyre több elektromos berendezést használunk a mindennapokban, amelyek folyamatosan növelik az energiafogyasztást.

Harmadszor persze kérdezhetjük, hogy egyénileg mi a felelősségünk, ha a probléma távolinak tűnik. Kifejtette, hogy Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter által november 18-án bejelentett otthonteremtési támogatás kibővítésében a napelem is helyet kapott, amely az említett egyéni felelősségvállalást segíti. Ugyanis a nagy társadalmi felelősségvállaláshoz elengedhetetlen az egyéni cselekvés.

A napelemeket sok tévhit lengi körbe, ám az biztos, hogy azoknak, akik eddig ebbe fektették a pénzüket, nem kellett évente villanyszámlát fizetniük, feltéve, ha jól méretezett a rendszer. Bár még viszonylag keveset tud róla az átlagember, több érv szól mellette, mint ellene. Az egyik napjainkban legfontosabb a pénzügyi szempont. Évente 8–10 százalékos hozamot termelhet a napelem, ami tulajdonképpen a pénzünk átcsoportosítása az egyik vagyontárgyunkból egy másikba: jellemzően likvid pénzeszközökből ingatlan vagyonra.

– Így a napelem továbbra is vagyonunkat képezi, és méretétől, teljesítményétől függően nyolc–tíz év alatt megtérül az ára – mondta Fodor Lajos. – Az elmúlt másfél évben érezhető volt egy felfutás a lakossági igények terén. A napelem népszerűségét növelte, hogy egyre több cég választotta profiljának, és emiatt bevonult a köztudatba. Lakossági oldalon az ún. MFB-s pályázati hitelkonstrukció is segítette a döntéseket. A kkv-knál pedig a vissza nem térítendő támogatásoknak köszönhetően is megnőtt rá a kereslet.

Jelenleg napelemes rendszer telepítéséhez nem igényelhető a korábbi támogatás, ám hamarosan új lehetőség nyílik az otthonteremtési támogatás kibővítése kapcsán. Az energetikai eszközökkel foglalkozó cégek úgy tudják, EU-s lehetőség is érkezik hamarosan, amely 30–40 százalékot is átvállal a napelem beszereltetőjétől. A támogatásokat azonban figyelmesen kell igénybe venni, mert könnyen lehet, hogy az ügyfél eddig az úgynevezett „szaldós” elszámolás helyett automatikusan átkerül a szolgáltató úgynevezett „bruttós” elszámolási rendszerébe. Ez utóbbi annyit jelent, hogy az éves teljesítmény alapú elszámolást felváltja az éves, forint alapú elszámolás. A jelenlegi tudás alapján ez azt jelenti, hogy jó pár évvel megnövekedhet egy rendszer megtérülési ideje abból kifolyólag, hogy általában nem akkor termeljük a legtöbb áramot, amikor azt felhasználjuk. 2023. december 31-ig azonban még bárki lehet szaldós, ha a szerződését az említett dátum előtt köti meg a szolgáltatóval.

 

A biztosítás is tölti a napelemet

Bár egy napelemes rendszer nem növeli a ház kockázati faktorát, de jó felkészülni az eshetőségekre, hiszen egy értékes berendezés. Már amikor a felszerelés megkezdődik, érdemes érvényes biztosítással rendelkezni, amelybe a napelem is belefoglaltatik. A lakásbiztosítás ugyanis automatikusan nem terjed ki a napelemre.

– Speciális biztosítást kell kötni rá – mondta Paksicza Zsolt biztosítási szakértő. – Érdemes a szerelést kivitelező céggel is egyeztetni, hogy van-e felelősségbiztosításuk, ha már a felszerelés közben probléma adódna, azt nekik kell megtéríteni. Nem kell mindjárt arra gondolni, hogy a napelem megsérül a felszerelés közben. Elég, ha egy hirtelen jött eső esetén beázik a szerelés miatt megbontott tető.

– Mivel a házon kívül van a napelem, így ha ellopják, szintén nem fizet a biztosító – tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra is, hogy fontos érték alapú biztosítást kötni a napelemre, hogy ne csak a kár töredékét fedezze. Villámcsapás esetén nemcsak az elsődleges, hanem az indukciós hatás okozta károk is megtérülhetnek, ha megfelelő a biztosítás.

Paksicza Zsolt szerint mindenre ki kell térni a szerződés során, mert a napelemet érheti viharkár, hónyomás és másodlagos hatás is. Nemcsak a tetőn lévő panelt, hanem a pincében elhelyezett elemeit is célszerű bebiztosítani, mert ahogy a tető sem, úgy ez a helyiség sem része a lakásnak. Egy meghibásodás esetén hozamkiesésre is gondolni kell, mert olyankor fizetni kell az áramért a szolgáltatónak, jóval többet, mint amennyivel a biztosítás éves költsége nő a napelem miatt.

Fotó: Lang Róbert

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában