Jövő ilyenkor Böhönyéig ér már a Dél-balatoni borvidék

Beck Zoltán gyermekkorát Böhönyén töltötte. Nagyszülei birtokán gyakran járt velük krumplit, málnát szedni. – Élményként éltem meg, hogy segíthetek a nagyszüleimnek. Sajnos édesapám kiskamaszkoromban elhunyt, így édesanyám erején felül nevelt fel bennünket a testvéremmel. Szinte a nulláról indultam – mesélte a 33 esztendős férfi, miközben körbevezetett bennünket az építkezésen. Egy pincészetet álmodott a böhönyei „hegyre”.

A szőlőhegy – ahogy a településen álló, éppen még megmenthető kastély is –, egykor Festetics tulajdon volt. – Ide hajtatott ki alkalomadtán a gróf, hogy lemenjen a pincébe – mesélte Beck Zoltán, miközben invitált, hogy tekintsük meg a százhetven éves, százharminc méter hosszú pincét.

– Itt egykor hatalmas boroshordók sorakoztak, két oldalon, a boltív alatt – mutatta. A föld alatti járat végén nem falba ütköztünk, hanem egy ajtót tárt ki előttünk a gazda. Oda tervezi a feldolgozóüzemet.

– Amikor a rendszerváltozás után felszámolták a pincét, a hordókból kiöntötték a bort, csak úgy patakzott lefelé az úton. A kecskék, birkák mind berúgtak tőle a völgyben – mondta. – A rendszerváltás előtt száz hektár szőlő volt még itt, most összesen van hét hektárnyi. Ebből másfél hektárt ültettem én, de tervezem, hogy további szőlőültetvényt is telepítek – folytatta, már az épülő pincészet első emeletére lépve.

– Erre épül még egy tetőtér is, és ezen a két szinten szobák lesznek, összesen tizenöt. Negyven-ötven szállóvendéget szeretnék elhelyezni – mutatott körbe, miközben építőipari munkások sürgölődtek körülöttünk. – Igyekszem helyi erőt mozgósítani minden feladathoz. Elsősorban böhönyeieknek szeretnék munkát adni, ám amihez nem találok megfelelő szakembert, kénytelen vagyok máshonnan hívni – mondta, hozzátéve, hogy nemcsak az építkezéshez, hanem a borszálló működtetéséhez is helyieket vár majd.

– Azt mondják, az ember huszonöt éves korára lesz borfogyasztó. Velem is papírforma szerint történt. Először a munkatársakkal, barátokkal jártunk itt, mindig meghívtam őket a helyi, idősebb borászokhoz a pincékbe. Volt itt sütés-főzés, disznótor, minden... Közben folyamatosan kérdezgették, hogy nekem miért nincs itt pincém. Beletették a bogarat a fülembe. Vásároltam egy kispincét, lakóépületnek alkalmas kis parasztházzal, amelyet felújítás után vendégháznak is berendeztem. Aztán jött a nagy falat, a pincészetet tavaly vásároltam meg. Három hónapig puhítottam a gazdáját, mire eladta nekem. Azért húzta-halasztotta az adásvételt, mert fiatalnak tartott a feladatra, és féltett – magyarázta az új tulajdonos. – Azóta tudom: megvenni volt a könnyebb.

A felújítás az igazán nagy feladat. Előtte nyolc évig éltem Budapesten. Közgazdász vagyok, eddig leginkább irodai munkát végeztem. Dolgoztam a bankszektorban és vállalkoztam is, mert ezt az álmomat alkalmazotti fizetésből aligha tudnám megvalósítani. Amikor először végigsétáltam a százharminc méteres pincén, azonnal tudtam, hogy nekem itt feladatom van – mondta.

A dombról tiszta időben nemcsak a Dél-balatoni borvidék, hanem még a Badacsony is látszik, mint példát mutató nagy testvér, a fejlődő, tizennyolc hektáron elterülő böhönyei szőlészetnek, ahol vegyszermentes kezeléssel készül majd hamarosan az új biobor.

A legnagyobb prés Európában

– Ahogy beléptem az épületbe, egy csaknem tíz méter hosszú présgerenda látványa fogadott – mondta a fiatal borász. – Talán Európa legnagyobb prése ez. 1880-ból származik, gyönyörű faragás van rajta, de a rovásírás megfejtése még rám váró feladat, ez is a „szerelemprojekt” része. Így hívom ezt a tervemet – mondta Beck Zoltán, aki a megvalósításhoz önerőt és pályázati lehetőségeket használ fel, s azt állítja: cseppet sem ijedt meg a járványtól, mert azt várja, hogy mire elkészül, már minden kinyithat újra.