megfigyelés

2020.11.18. 11:30

Kamerák tartják távol a balatoni tolvajokat

Néhány hete adtunk hírt arról, hogy gyorsított eljárásban állított bíróság elé a Siófoki Járási Ügyészség egy 63 éves férfit. A vád szerint nyolc balatonföldvári és balatonszárszói nyaralót is feltört, ahonnan élelmiszereket és szeszes italokat lovasított meg.

Koszorus Rita

Betörés illusztráció

Fotó: Imre György

Az elmúlt években egyre kevesebb ilyen jellegű bűncselekmény történik a magyar tengernél, a parti polgármesterek szerint ez a folyamatosan bővülő kamerarendszer hozadéka. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság adatai szerint 2020 januárja és novembere között ötven nyaralófeltörés történt Somogyban.

– A kameráknak tényleg van visszatartóereje – fogalmazott érdeklődésünkre Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere. – A település nagy része be van kamerázva, és fogtak is már el így elkövetőt. Ráadásul rendszámot is le lehet olvasni a rendszerünk segítségével. Emellett folyamatosan járőröz­nek a közterület-felügyelők, a polgárőrök és a rendőrök a településen.

Persze volt, hogy itt is feltörték a nyaralókat, sőt olyan is, aki az egyik házba beköltözött és az épületek közötti kerítéseket átvágta, hogy ott közlekedjen. Az is jellemző volt, hogy a vörösréz csatornákat lopták el. De ez mára már a múlté, hiszen a város mindent elkövet a biztonságért.

– Minden évben van egy-két ilyen eset – mondta Lombár Gábor balatonfenyvesi polgármester. – A rendőrség most egyébként is fokozottan figyel a kijárási korlátozás miatt. De a mi kollégáink is nyitott szemmel járnak, ha ismeretlen autót észlelnek, felírják a rendszámot.

Ahogy a községben, úgy Fonyódon is figyel a nagy testvér. – A polgárőrség a vasúttal közösen tevékenykedik, a járőrök a vasút vonalán eleve járnak, és a mi két közteresünk is jelen van ezeken a területeken – mondta érdeklődésünkre Hidvégi József polgármester. – Nemcsak a nyaralófeltörések, hanem szemétlerakás miatt is figyelnünk kell. Ezért is fejlesztjük most éppen közel duplájára a kamerák számát.

 

A titkos fegyver

Balatonbogláron és Lellén a polgárőrök kiemelt figyelmet szentelnek a nyaralóknak. – Ha nyitva találunk egy kaput, vagy felhúzva egy redőnyt, azt jelezzük a rendőrségnek – mondta érdeklődésünkre Peszt Péter, a Balatonlellei Polgárőr Egyesület elnöke. – A polgárőrök titkos fegyvere egy bárhova rejtetten kihelyezhető kamera, amivel már sikerült törvényszegőket elcsípni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában