falusi körkép

2020.11.17. 11:30

Falun békeidőben is hazaparancsol az est

A legtöbb somogyi kistelepülésen nincs önálló rendőr­őrs, és békeidőben ritkán járnak arra a körzeti megbízott rendőrök. Utánanéztünk, hogy mennyire fegyelmezettek az emberek ezekben a kisközségekben, és betartják-e az éjszakai kijárási korlátozást.

Kovács Gábor

Pamuki faluriport fotói

Fotó: Lang Róbert

Egy kocsmát bezárattak Belegen, mert nem vették komolyan a tilalmat, hangzott el az Operatív Törzs tájékoztatóján a napokban. Vámosi Róbertné, Beleg polgármestere megerősítette, hogy valóban lakat került az italmérésre, de hozzátette, hogy a történtek ellenére náluk fegyelmezettek az emberek, és azt is hangsúlyozta, hogy a szórakozóhely üzemeltetője egy másik településről jár át.

– Kutason van körzeti megbízott, és Segesdről is járnak át ellenőrizni, tehát a rendőri jelenlét megfelelő, és ha szólunk bármilyen ügyben, szinte azonnal a rendelkezésünkre állnak – mondta a 640 lelkes falu polgármestere. – Én úgy látom, hogy alapvetően szabálykövetők az emberek a kistelepüléseken. Valószínűleg a magas büntetési tétel visszatartó erő, és az is, hogy halljuk, a szomszédos településeken már osztottak ki büntetést.

Karádon a balatonlellei rend­őrőrs járőrei fordulnak meg időnként. Schádl Szilárd polgármester a helyi védelmi bizottság elnöke, így elmondása szerint megtehetné, hogy saját maga is ellenőrzi a kijárási korlátozások betartását, de este 20 óra után inkább ő is otthon tartózkodik. A településen szintén nincs gond a fegyelmezettséggel, mert a polgármester szerint az emberek nem kockáztatnak, és a legtöbben belátták a járvány­ügyi intézkedések jelentőségét és szükségességét.

Csak a munkából igyekvőket látni

A hamar sötétedő téli estéken amúgy is alig van forgalom a kis falvakban, ilyenkor korábban sem mászkáltak sűrűn az emberek, különösen az idősek maradnak otthon, ez a tapasztalata Bertók Lászlónak, Vése polgármesterének. Mások a viszonyok egy kis községben, mint egy nagyobb városban, de ezzel együtt most nem jellemző, hogy átmennének a szomszédhoz, vagy kilépnének a házból késő este, fűzte hozzá. Csak azok tűnnek fel az éjszakai utcán, akik munkából jönnek vagy mennek, mert van, aki több műszakban is dolgozik. A böhönyei rendőrőrs munkatársai járőröznek erre, de kiszabott büntetésről még nem tudni. Vésén külön védelmi intézkedéseket nem hoztak, de összeírták a polgári védelmi önkénteseket, hátha szükség lehet rájuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában