játék

2020.11.09. 17:00

Közös erővel szépítik falujukat a csoknyaiak

Összefogtak a mezőcsokonyaiak annak érdekében, hogy megszépítsék falujukat. Így készülhet el a játszótér a faluban, amelyet a Magyar Falu Program is támogat.

Marosi Gábor

Társadalmi összefogással épül játszótér Mezőcsokonyán, a Hősök tere közparkban. Sudár Zoltán, a település polgármestere elmondta: a játékelemek alapját helyi önkéntesek, valamint közmunkások ásták ki, akik kézi erővel, több mint tíz köbméter földet mozgattak meg. A dolgozók segítségére volt egy bérelt munkagép is, így gyorsabban végeztek az ásással.

– Fémből készül a játszótér – fogalmazott Sudár Zoltán. – A kialakításra a Magyar Falu Programban nyertünk ötmillió forint támogatást. Csúszda, drótkötélpálya, gúlamászóka, vegyes hinta és rugós játék is épül a gyerekeknek. Nagy szükség van a játszótérre, hiszen a fiatalok napközben az óvodában és az iskolában tudnak játszani, viszont délután, valamint hétvégén nem tudják használni azokat az eszközöket. Korábban volt itt egy fa játszótér, de annak annyira megromlott az állaga, hogy muszáj volt újat építenünk – tette hozzá Sudár Zoltán.

Az új játszótér várhatóan november végére készül el és mintegy kétszáz fiatalnak nyújt szórakozási lehetőséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában