taxis gondok

2020.11.14. 15:09

Minden tizedik fuvart elvitte a járvány

Elvétve van csak fuvarjuk este nyolc után a kaposvári taxisoknak. Mióta bevezették a kijárási tilalmat, azóta csak az éjjel, vagy hajnalban dolgozók utaznak velük. Napközben viszont többen veszik igénybe a szolgáltatásukat a somogyi megyeszékhely lakói, de így is átlagosan tíz százalékos a forgalomkiesésük tavalyhoz képest.

Góz Lilla

A forgalmi okmányok mellett maszkokkal van tele a kaposvári City Taxi autóinak kesztyűtartója. Csak szájmaszkban közlekedhet a sofőr és az utas is, ha utóbbi személy nem rendelkezik védőeszközzel, akkor adnak neki. Emellett ózongenerátorral is fertőtlenítik gépjárműveiket. A járvány második hullámát azonban az alapos védekezés ellenére is megérzik.

– A tavalyi év ezen időszakához képest 15 százalékos forgalomcsökkenést tapasztalunk – mondta el Lengyel Balázs, a City Taxi szakmai irányítója. Hozzátette: a kijárási tilalom óta éjszaka és hajnalban csak a kézbesítőket, kereskedelmi és élelmiszeripari dolgozókat fuvarozzák. Napközben stagnál forgalmuk, hajnali öt és délután négytől tapasztalnak élénkülést.

– Az utazóközönségből a gimnazisták, szakiskolások eltűntek, mióta elrendelték az online oktatást és a vendéglátó egységekbe nem ülhetnek be – sorolta Lengyel Balázs. Megjegyezte: a forgalomkiesés ellenére sem gondolkoznak azon, hogy emeljenek tarifáikon. A napokban már kevesebbet csengett egy másik taxitársaság telefonja is éjszakánként.

– Szeptember első két hetét összehasonlítva a novemberivel átlagosan 6-8 százalékkal esett vissza a fuvarjaink száma – mondta el Répás Boldizsár, a kaposvári Tele 5 taxi vezetője. Hozzátette: mióta a kijárási korlátozást bevezették, csak azok hívják őket, akik éjszaka vagy hajnalban dolgoznak, mint például a kórházban, a húsüzemben, a pékségekben dolgozók. Megjegyezte: az emberek tartanak a bírságtól és betartják a kijárási korlátozást, se baráti társaságok, se fiatalok nem utaznak este nyolc után taxival. Nappal viszont több a fuvarjuk.

– Van, aki inkább taxival utazik, mint tömegközlekedéssel, de az idősebb ügyfeleink ritkábban taxiznak, többet vásárolnak és a heti egy-két alkalom helyett csak két-háromhetente egyszer utaznak velünk – mondta el a kaposvári taxis. Hozzátette: kiemelten figyelnek az autók tisztaságára, miután az utas kiszáll, fertőtlenítik a kilincseket, kapaszkodókat, az autó belső terét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában