téli utak

2020.11.27. 20:00

Közeleg a tél, hadrendben a hómarók

Somogyban nyolc hómarót és negyven nehéz gépjárművet vethetnek be, s több mint 5600 tonna útszóró só is rendelkezésükre áll.

Harsányi Miklós

Fotó: Lang Róbert

A Magyar Közút megyénkben 1691 kilométernyi útszakasz kezeléséről gondoskodik, s négy mérnökséget tartanak fenn. A téli feladatok elvégzésében 130 dolgozó vesz részt, a munkát – a béreltekkel együtt – tíz rakodógép segíti. A téli ekézésben, sószórásban alkalmazható negyven nehézgépjármű mellett nyolc hómarót is használhatnak. Somogyban kalcium-kloridból 52,7 tonna a kezdőkészlet, útszóró sóból 5605,9 tonna.

– A téli hóeltakarítást és síkosságmentesítést idén is az egyes útszakaszok forgalmi rendje és az úthálózatban betöltött szerepe alapján látjuk el – közölte Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Zrt. kommunikációs osztályvezetője. – Közel 32 ezer kilométernyi közút és csaknem ezer kilométernyi kerékpárút kezelése tartozik hozzánk országszerte. Előzetes ütemtervek alapján dolgozunk, ami azt jelenti, hogy először az országos közúthálózat ütőerének számító autópályákon, autóutakon és főutakon, majd a felüljárókon és hidakon kezdjük meg a beavatkozást. Ezt követi a településeket összekötő mellékutak, illetve alacsony forgalmú bekötőutak hóeltakarítása vagy síkosságmentesítése.

Eddig két beavatkozáson vannak túl a megyénkben. Az éjszakai páralecsapódás és a hőmérséklet fagypont alá csökkenése adott feladatot mindkét alkalommal.

A síkosságmegelőző munka mind a négy mérnökség – Kaposvár, Nagyatád, Marcali, Fonyód – területét érintette. Pécsi Norbert Sándor azt is közölte: kollégái a beavatkozások során kalcium-klorid-oldattal nedvesített útszóró sót juttattak ki a burkolatra.

A nedvesítésre azért van szükség, mert a megelőző intézkedések idején az útburkolatok még szárazak, s így a forgalom a száraz sót lesodorná a burkolat felületéről. A nedvesítés révén viszont a só jobban megtapad az útburkolaton. A két alkalommal összesen 210 tonna sót és 50 ezer liter oldatot juttattak ki.

A havat is eltolja majd a falutraktor

– A jelenlegi időjárási viszonyok között a beavatkozások az esti, éjszakai órákban történnek – tájékoztatott Pécsi Norbert Sándor kommunikációs osztályvezető.

A somogyi településeken is készülnek a téli szezonra. Nyitrai István bőszénfai polgármester azt mondta: a gépeik startra készek. Két traktoruk van, melyre hótolót is felszerelhetnek. Előre gondoskodtak a környezetbarát érdesítőanyag beszerzéséről, ebből nagyjából két mázsa van a raktárban, s közterületen, így többek közt a buszmegálló, az orvosi rendelő környékén használják majd. Az ingatlantulajdonosok kötelesek a házuk előtt a síkosságmentesítésről gondoskodni, ám ehhez segítséget kaphatnak azok az idős emberek, akik ezt nem tudják a maguk erejéből megoldani.

Poszáné Szabó Edit somogyszentpáli polgármester azt közölte lapunkkal: a község tavaly vett egy traktort, amelyet folyamatosan használhatnak. S ha szükséges, a közmunkások is bekapcsolódhatnak a téli feladatok elvégzésébe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában