Járványügy Somogyban

2020.11.21. 09:54

Saját költségén teszteltet a város

Egymillió forintot különített el a város az önkormányzat költségei terhére, hogy a szociális ágazatban és az óvodákban dolgozók közül azokat is teszteljék koronavírusra, akik az állami vizsgálatból kimaradnak.

Sonline

Pénteken szokásos polgármesteri tájékoztatójában közölte a marcali vírushelyzet aktualitásait Sütő László, marcali polgármester. Ahol azt is bejelentette, hogy az önkormányzat költségeinek terhére 1 millió forint elkülönítéséről döntött. Ezt az összeget koronavírus tesztelésre fordítja a város. Ugyanis az állami tesztek körébe a marcali szociális dologzók közül csak tizenhárman kerültek be, az óvodákban pedig csak az óvodapedagógusokat, ám a konyhai dolgozókat, karbantartókat nem. Sütő László úgy fogalmazott, ők is rendszeres kapcsolatban vannak a gyerekekkel, így kívánatos volna az ő tesztelésük is.

Hozzátette: a jövő hét második felében elvégzik az említett szakemberek tesztelését is. Megjegyezte: a marcali intézményekben a rendeletben meghatározottak körében megkezdődött a koronavírus tesztelés, amely hétfőn és várhatóan kedden is folytatódik. Sütő László úgy fogalmazott: a rendelet majd a gyakorlatban állja ki a próbát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában