fenyőfa

2020.11.16. 09:00

Tavalyi ára lesz az idei ezüstnek

Nem emel árat a somogyi termelők többsége, ugyanannyiért kínálják fenyőfáikat, mint tavaly. Csurgó és Berzence környékén megkezdődött a karácsonyi készülődés, sorra vágják ki a fenyőfákat, majd a hálózás után indulnak is a szállítmányok a hazai és külföldi piacokra. Idén bőséges a kínálat, azonban még nincs nagy érdeklődés a fenyők iránt. 

Góz Lilla

Fotó: TIBOR KOVACS

Motorfűrésztől hangos Berzence és környéke. Egymás után dőlnek a fák, majd háló kerül rájuk, a telepen pedig kalodákba rakják, aztán kamionokra kerülnek. – Méret és fajta szerint osztályoztuk a fákat, most a piros cetlivel ellátott nordmannokat vágtuk ki, amelyek 2–2,5 méteresek. 8–10 év kellett arra, hogy ekkorára megnőjenek – mutatta az örökzöldeket Bogdán Sándor, aki évek óta minden novembert a fenyőtermesztőknél tölt. – Finnországban építkezéseken villanyhuzalok behúzását végeztem, januártól Spanyolországban dolgozom. Amíg itthon vagyok, addig is próbálok pénzt keresni a családnak – mondta a férfi.

Rajta kívül csak a Fenyőfarm Kft.-nél 25–30 helyi és környékbeli dolgozik. Idén az időjárás kegyes volt a munkásokhoz és a fenyőkhöz egy­aránt.

– Nem volt jég- és fagykár, a csapadékos nyár végi idő kedvezett a fenyő növekedésének és szerencsére a gombabetegségek is elkerülték a fákat – mondta el Szabó István, a FenyőFarm Kft. társtulajdonosa. Hozzátette: a napokban a gyökeres fákat csomagolják, amelyek Olaszországba indulnak, de vágják már a nordmann- és az ezüstfenyőt is. Mindegyik fajtát tavalyi áron értékesítik. – Igaz, magasabb az euró árfolyama és a bérköltségek is emelkedtek, de nálunk nem lesz drágább a fenyő – mondta. – A luc métere 2500–3000, az ezüsté 3500–4000, a nord­mann 4–5 ezer forint körül alakul – sorolta Szabó István.

Megjegyezte: idén a járvány miatt kevesebb rendeléssel számolnak. – Bizonytalan a határhelyzet, sok kereskedő még kivár, hogy mennyire lesz igény karácsonyfákra – összegezte a fenyőkereskedés tulajdonosa. Azt tanácsolta, hogy ebben az évben ne hagyjuk az utolsó pillanatra a vásárlást, és ha megvesszük a fát, akkor ne vigyük be azonnal a meleg lakásba, mert hamar lehullajtja a tűlevelét, ha hirtelen nagy hőhatás éri.

 

Karácsonyi muzsika tompítja a fűrész hangját az erdő mélyén

Karácsonyra Dél-Somogyból, Vas és Zala megyéből kerül a legtöbb fenyőfa a családi otthonokba. Boros Józsefné őstermelő elmondta: ők a jövő héten állnak neki a vágásnak, s a járványhelyzet miatt úgy döntöttek, a fenyőket megrendezlésre házhoz szállítják: ugyan a kiszállítási díjjal együtt a fa kicsit drágább lesz, de az ajtóig viszi a futár. – Próbálunk minél meghittebb hangulatot biztosítani az ünnepek előtt, ezért úgy döntöttünk, hogy december elejétől karácsonyi zenével várjuk a családokat és a kiválasztott fát akár a családfő is kivághatja – mesélte idei különleges kezdeményezésüket a berzencei őstermelő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában