Járványügy Somogyban

2020.11.11. 10:07

Városa válogatja, hol kell maszkot hordani

A kedd éjszaka megjelent kormányrendelet értelmében a tízezer lakosnál népesebb településeken az önkormányzatok jelölik ki, mely közterületeken kötelező a maszk viselése. A településvezetők eltérő módon értelmezik a rendeletet.

Koszorus Rita

Forrás: Shutterstock

Fotó: progressman

Több településvezető is arról számolt be, bizonytalanok azzal kapcsolatban, miként kell értelmezni a kormányrendelet vonatkozó passzusát. Az biztos, hogy a tízezer lakosnál népesebb városokban lehetőség van a közterületi maszkviselés elrendelésére. Ezzel élni is kíván Nagyatád, tudtuk meg Ormai István polgármestertől. Lapunk kérdésére elmondta: három helyszínen is kötelező Nagyatádon a maszk viselése. – A Piac téren a piac nyitvatartási ideje alatt – mondta a polgármester. – A gyógyszertárak, pénzintézetek és a posta előtt, valamint az oktatási-nevelési intézmények bejárata előtti 20 méteres távolságon belül is kötelező a maszk viselése.

Koós Csaba barcsi polgármester lapunknak elmondta: arra a döntésre jutottak, hogy Barcson nem jelölnek ki közterületet kötelező maszkhasználatra. Siófokon csütörtökön dönt a városvezetés a maszkviselés új szabályairól, Marcaliban viszont már megszületett a döntés a maszkviselésről. Sütő László polgármester elmondta: a piac teljes területén kötelezővé teszik a védőeszköz viselését. – A döntés értelmében már nemcsak a busz­állomás épületében, hanem a buszpályaudvar teljes területén és a buszmegállókban sem lehet orrot és szájat eltakaró maszk nélkül tartózkodni – mondta lapunknak a városvezető.

A kormányrendelet a tízezer lakosnál népesebb városoknak adott lehetőségek a kötelező közterületi maszkhasználat kijelölésére, viszont a kisebb lélekszámú településekről nem rendelkezett. Így Csurgó esetében is nyitott maradt a kérdés. Füstös János csurgói polgármester elmondta: egyelőre nem veszik napirendre a közterületi maszkviselést.

Balatonbogláron sem tartja indokoltnak a polgármester a kötelező utcai maszkviselést.

– Hirtelen jött a bejelentés – mondta Mészáros Miklós. – Fontolgatjuk még, de számomra az sem egyértelmű, hogy ennek kijelölése a mi hatáskörünkbe tartozik-e.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában