elismerés

2020.12.09. 17:15

A bolygót és dolgozóit is óvja vírus idején is az év munkáltatója

A Sefag Zrt. kapta idén az „Év kaposvári munkáltatója” kitüntetést. Az elismerést Szita Károly polgármester adta át Fehér Istvánnak, a cég vezérigazgatójának szerdán. A méltatásban elhangzott, az erdészet a járvány idején is meg tudta tartani dolgozóit.

Marosi Gábor

A korábbi évektől eltérően idén szűk körben adták át az elismerést. A járványhelyzet miatt csak az erdészet néhány dolgozója vett részt az Erdők Házában rendezett eseményen. Szita Károly, Kaposvár polgármestere elmondta; a kitüntetést minden évben a város képviselő-testülete adományozza valamelyik kaposvári vállalkozásnak, előtte azonban kikérik a szakszervezetek és az iparkamarának a véleményét.

A SSefag Zrt. stabil foglalkoztatója Somogy megyének és Kaposvárnak is. Az erdőgazdaságnál mintegy ötszázan dolgoznak, de több vállalkozással állnak szoros kapcsolatban, így több mint kétezer embernek adnak munkát. Szita Károly kiemelte; több olyan kaposvári cég is működik a városban, köztük a SEFAG, amely a koronavírus- járvány idején is megőrizte a munkahelyeket és senkit sem bocsátottak el.

– Több fejlesztést is végrehajtott a cég az elmúlt években – hangsúlyozta Szita Károly. – Ezeket a beruházásokat azért végezte el az erdészet, hogy az emberek hasznosan tudják elöltetni a szabadidejüket – fogalmazott.

A Sefag Zrt. a város környéki parkerdőket felújította, a túraösvényeket pedig rendbe tette. A Zselici Csillagpark megépítésével olyan vonzó helyet alakítottak, amely nagyon sok turistát vonz Kaposvárra is. A társaság a belváros közepén is létrehozott egy olyan épületet, amellyel a fiatal korosztályt tudja megszólítani. Az Erdők Házát évente nagyon sok óvodás és általános iskolás fiatal keresi fel.

– Az erdőgazdaság nagy erőt fektet a klímavédelembe is – fogalmazott Szita Károly. – Ez Kaposvárnak is fontos, hiszen azt a célt tűztük ki a többi megyei jogú várossal együtt, hogy 2050-re olyan településsé váljunk, ahol az 1990-es évekhez képest, nyolcvan százalékkal kevesebb a káros anyag kibocsátás. Kaposvár minél előbb szeretné elérni a lehető legnagyobb energiafüggetlenséget – tette hozzá a polgármester. A Sefag Zrt. egyébként olyan kutatás-fejlesztési tevékenységben is szerepet vállal, mint például az energiaültetvények, amelyek ki tudják vállalni a környezetszennyező és a környezetre ártalmas fűtési módokat.

Béremelést is hozott a különleges év

Fehér István, a Sefag Zrt. vezérigazgatója az eseményen elmondta; a kitüntető cím visszaigazolása az elmúlt évek fejlesztésinek. – Ez a 2020-as év különleges volt minden szempontból – hangsúlyozta. – Negatív értelemben természetesen. Nagyon nehéz évünk volt és remélem, hogy ilyen nem lesz többet. Sok más munkáltató dolgát is megnehezítette ez a helyzet, mi azonban igyekeztünk humánusan kezelni ezt és megtartottuk a dolgozóinkat. Sőt, büszkén elmondhatom, hogy bérfejlesztésre is volt lehetőségünk. Akik azonban a turisztikai ágazatban dolgoznak, ott órabér csökkenést hajtottunk végre, de nem küldtünk el senkit – fogalmazott Fehér István. Hozzátette; jelenleg Balatonlelle és Balatonszentgyörgy környékén vannak beruházásaik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában