kedvenceink nyomában

2020.12.30. 14:28

Az állatvédőkre nem vonatkozik a szilveszteri kijárási tilalom

Minden szilveszterkor nagy munkát jelent a tűzijáték, petárda zaja miatt elszökött állatok befogása az állatvédőknek. A járványügyi korlátozások nem fogják megakadályozni idén sem ezt a tevékenységet.

Baka József András

– Ez leginkább azoknak jelent segítséget, akik önkéntesként segítik a szervezetek munkáját – mondta el Boncz Edit, a kaposvári Kutyatár Természet- és Állatvédő egyesület vezetője. Ő, mint munkáltató kiadhat olyan engedélyt, amivel az egyesület munkatársai este nyolc óra után is az utcán lehetnek, sokaknak azonban nagy segítséget jelent a törvénymódosítás.

A nagyobb tűzijátékok idén elmaradnak, ugyanakkor bizonyos keretek között továbbra is árusíthatók, és felhasználhatóak a látványos, de zajos pirotechnikai eszközök. Ezért kedvenceinkre továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítanunk az újév estéjén.

– Mi úgy készülünk, hogy ugyanannyi kutya lesz az utcákon, mint az eddigi években. Továbbra is az a fontos, hogy a gazdik elzárják és felügyeljék állataikat – mondta Boncz Edit. Hozzátette, hogy mivel most nem nagyon lesz éjszaka mozgás az utcákon, kisebb az esély, hogy bejelentést kapnak járókelőktől, akik elkóborolt kutyákkal futnak össze. Emiatt napokig is eltarthat, mire bejelentés érkezik egy állatról, épp ezért különösen nagy idén a tulajdonosok felelőssége.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában