immunerősítő

2020.12.27. 11:30

Bespájzoljuk az egészséget: a vitamin hamar lekerül a polcról

Bespájzoltak az emberek C- és D-vitaminból. A patikák tavalyhoz képest idén decemberben egyharmadával többet adtak el ezekből a készítményekből.

Marosi Gábor

Többször is újra kellett tölteni vitaminokkal a kaposvári Észak-Nyugati Patika polcait, annyian vásárolták a különféle készítményeket. Tóthné Kalota Veronika, a gyógyszertár vezetője elmondta: több népszerű C- és D-vitamin-márka mára hiánycikké vált, főleg a nagy dózisú vitaminokat keresik. – Az immunrendszer erősítésére szolgál a magnézium, a cink és a szelén is – mondta. – Ezek nagyon fontosak, hiszen a vírus megelőzésének első lépése a fertőzés elkerülése.

– A gyógynövényes készítmények iránt is megnőtt a kereslet – folytatta Tóthné Kalota Veronika. – Azt tapasztaljuk, hogy az emberek mostanában egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a megelőzésre.

Szabó Péter Balázs, a lengyeltóti Fehér Holló Gyógyszertár vezetője elmondta; az elmúlt hónapokban valóban érzékelhető volt, hogy az emberek jobban odafigyelnek magukra. Már az iskolakezdéskor is nagyon sokan vásároltak C- és D-, valamint multivitamint, novemberben és decemberben pedig még népszerűbbek lettek ezek a készítmények. Szabó Péter Balázs kiemelte; tavalyhoz képest idén decemberben egyharmadával több vitamint adtak el, ugyanakkor a megfázásra és az egyéb felső légúti betegségekre szolgáló készítményekből kevesebbet. Ez utóbbi a maszk használatnak és a vitaminfogyasztásnak is köszönhető – tette hozzá.

Üzemorvos rendeli meg a gyorsteszteket

A koronavírus-gyorstesztek iránt is megnőtt a kereslet. Kaposváron is több munkahelyi közösség, tantestület állt össze és vásároltak gyorstesztet nagy kiszerelésben karácsony előtt. A jelenleg forgalomban lévő tesztekhez magánszemélyeknek nem egyszerű hozzájutniuk, de nem is lehetetlen. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) honlapján elérhető tájékoztató szerint a patikákban beszerezhető gyorsteszteket a betegen kívül bárkinek lehet értékesíteni, ezért magán- vagy állami egészségügyi szolgáltató, újabb forgalmazó és viszonteladó is hozzájuthat. A legtöbb munkahelyen ezt a „kiskaput” használják ki, és sok esetben az üzemorvos rendeli meg ezeket

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában