videó!

2020.12.13. 13:45

Hangos sikert arattak a Decsi fivérek a Gigasztáron

A koronavírus-járvány ellenére is megrendezték a napokban a XII. Ceglédi Gigasztár elnevezésű tehetségkutató versenyt, persze nem élőben, hanem online szervezték meg.

Györke József

Fotó: GeniusPhoto

Több kategóriában is díjazták az ország több szegletéről jelentkező énekeseket. A versenyre közel húsz produkcióval neveztek, köztük a csurgói és gyékényesi kötődésű két somogyi előadó, Decsi Csaba és Decsi Richárd is.

A zsűri véleménye szerint sem a jelentkezőknek sem a zsűri tagjainak nem volt könnyű feladata, hiszen egy mobiltelefonnal készített felvétel nem tudja visszaadni azt az atmoszférát, amit egy élő verseny nyújt. Végül megszületett a döntés, a győztes a Csurgón élő énekes, Decsi Csaba lett, aki 2014-ben első helyezést ért el a Balaton Hangja Országos Énekversenyen is. Testvére, Decsi Richárd az előkelő második helyen végzett, s ő nyerte el a közönségdíjat.

A két díjazott elmondta, élnek a lehetőséggel, amit a zsűri elnöke, Veréb Tamás ajánlott fel, mely szerint szívesen tanítaná őket.

Fotó: Genius Fotó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában