2020.12.22. 17:30
Megtalálta a kulcsot a falu a fiatal családok szívéhez
Bölcsőde épül Zselicszentpálon és több út is új burkolatot kap. Egyre vonzóbb a falu a fiatalok számára is.
Büszkén mutatta a sportpálya melletti területet Szabó József polgármester, jövőre ugyanis bölcsőde épül azon a helyen. Várhatóan kora tavasszal megkezdődhet az építkezés. – Nagy örömünkre nem csökkent a lakosság száma, míg 1992-ben 386-an laktak a településen, napjainkban 450–460-an vannak bejelentkezve Zselicszentpálra – mondta Szabó József. Hozzátette: mivel egyre több a kisgyerekes család, ezért szeretnék megkönnyíteni a munkába visszatérést a szülőknek azzal, hogy helyben vigyáznak a kisgyerekekre. Sokan jelezték, hogy erre igény lenne.
– 150 millió forint pályázati forrásból a helyi és környékbeli gyerekek számára épülhet meg a bölcsőde. A tervek szerint tavasszal kezdődik a kivitelezés és bízom benne, hogy még 2021-ben elkészülünk – sorolta a polgármester. Megjegyezte: igény esetén a tizennégy férőhelyes bölcsődét bővíteni is tudják.
– Azon dolgozunk, hogy ne szakadjon meg az a tendencia, hogy fiatal családok választják a falut otthonuknak, és külön öröm számomra, hogy helybeli fiatalok is Zselicszentpált választják, ezért erőforrásaink függvényében próbáljuk komfortosabbá tenni a mindennapjaikat – mondta Szabó József.
Pályáztak a Területi Operatív Programban az önkormányzat épületének energetikai korszerűsítésére is. Szükség lenne az épület külső szigetelésére, nyílászáró cserére, valamint fűtéskorszerűsítésre is. Nem csak beruházások kezdődnek, hanem idén több be is fejeződött a zselici faluban. A Területi Operatív Program pályázatának köszönhetően befejeződött a belterületeken a vízrendezés. Nem csak az árkok, hanem az átereszek, a hidak is megújultak az 58 millió forintos elnyert forrásból. Vidékfejlesztési pályázat révén a külterületi utak is új borítást kaptak. Csaknem százmillió forintból a földes utakat aszfaltburkolattal látták el.
– Tervekből nincs hiány az önkormányzat háza táján, abban bízunk, hogy a közeljövőben minél több meg is valósul belőlük – hangsúlyozta a polgármester.
Tízezer forintot kaptak karácsonyra
A karácsony közeledtével szemrevaló adventi koszorút helyeztek el a falu központjában, amelyet egy-egy esti séta során megcsodálhatnak a falubeliek. A zselicszentpáli önkormányzat csaknem 1,8 millió forint anyagi támogatással igyekezett szebbé tenni a helyi családok karácsonyát. Minden helybeli nyugdíjas és gyermekes család tízezer forintban részesült. Az is a családok jólétét szolgálja, hogy a lehető legtöbb szociális tűzifát igyekeznek elnyerni a Belügyminisztérium pályázatán. A polgármester elmondta: a kezdetek óta pályáznak és az idén huszonhét köbméter tüzelőt tudtak vásárolni a támogatásból. A szociális tüzelőt az ünnepek előtt a rászorulóknak ki is osztották már.