kígyózó sorok

2020.12.15. 20:00

Most advent van a postán is, lehet várakozni

Harminc százalékkal megemelkedett a karácsonyi ünnepek előtt a postán feladott csomagok száma tavalyhoz képest. A járvány idején sokan nem ünnepelhetnek együtt és az ajándékokat ezekben a napokban adják fel.

Góz Lilla

Hosszú a sor szinte minden napszakban a kaposvári nagyposta előtt. Az ügyfelek többsége igyekszik tartani a távolságot, s több-kevesebb türelemmel várják valamennyien, hogy bejussanak az épületbe.

A legtöbben csomagfeladás vagy -felvétel miatt érkeznek ezekben a napokban. Hétfőn délelőtt Kiss Imréné is ezért jött, piros csomagolópapírba burkolt dobozzal a kezében várt a sorára. Elmondta: a karácsonyi ajándékot adja fel Angliában élő lányának és családjának. – Mivel idősek vagyunk és nem szeretnénk elkapni a koronavírust, úgy döntöttünk egyhangúlag, hogy idén nem jönnek haza a lányomék, ezért postán küldöm el nekik a karácsonyi meglepetést – mondta el a kaposvári nyugdíjas. Hozzátette: a csomagba szaloncukor, bejg­li, könyvek kerültek, az unokáknak pedig játékokat rakott bele.

A Magyar Postánál elmondták lapunknak: tapasztalataik alapján a karácsony előtt, novemberben és decemberben eddig országosan mintegy 30 százalékkal emelkedett a csomagok száma a tavalyihoz képest. Több az online rendelés és a csomagfeladás is, ami a pandémiás helyzetnek, illetve az elrendelt korlátozó intézkedéseknek, valamint a fertőzéstől való félelemnek is köszönhető. Azokon a postákon, ahol szükséges, külön csomagkiadó pultokat nyitottak, hogy gyorsabb legyen a csomagok átvétele. November közepétől pedig szombaton is kézbesítenek csomagokat a munkatársaik. Somogy megyében idén a januártól novemberig tartó időszakban csaknem harminc százalékkal több csomagot kézbesített a posta, mint egy évvel korábban. A levelek számában viszont nyolcszázalékos csökkenés figyelhető meg.

Mivel a tapasztalatok alapján az elmúlt évekhez képest jóval nagyobb a forgalom, ezért arra kérik az ügyfeleiket, hogy ha belföldre szeretnének csomagot feladni, akkor azt legkésőbb december 18-ig tegyék meg, az online rendeléseknél pedig figyeljék, hogy a webáruház milyen szállítási időt ígér.

Szombaton is kézbesít a futár

A Magyar Postánál a napi beérkező csomagmennyiség átlagban kétszer akkora, mint egy nyári napon jellemző. A webáruházak kedvezményes akciói mellett forgalomnövelő tényező maga a járvány is. – A csomagmennyiség extrém növekedése miatt a kézbesítési időszakot is bővítettük, november óta már a szombati napokon is kézbesítenek csomagokat a munkatársaink – mondta el Varga János, a Magyar Posta logisztikai üzemeltetési igazgatója. Hozzátette: az idei szezonban a Posta tapasztalatai szerint a szokásos sláger termékek, mint például a tévé, a notebook, a mobiltelefon mellett csatlakozott a porszívó, egyes kozmetikai termékek, sporteszközök, étrend-kiegészítők, és vitaminok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában