ajándék

2020.12.18. 20:00

Nagycsaládosok és idősek karácsonyát teszik szebbé Balatonbogláron

A gazdaságot megterhelő esztendő ellenére sem feledkezett meg a helybeliek megajándékozásáról az önkormányzat, több mint kétezren részesülnek valamilyen támogatásból karácsony előtt Balatonbogláron.

Gyeszát Zsolt

– Ez a nehéz év különösen fegyelmezett és takarékos gazdálkodást kívánt – mondta lapunknak Mészáros Miklós, Balatonboglár polgármestere. – Ezt sikerült megvalósítanunk, így lehetővé vált, hogy 10 ezer forintos vásárlási utalványt juttassunk el karácsonyig körülbelül ezerötszáz balatonboglári nyugdíjasnak. Ám nem feledkeztünk meg a fiatalokról sem: az általános iskolás, a középiskolás és a felsőoktatásban tanuló, összesen mintegy ötszáz boglári diáknak is adtunk a 10 ezer forintos utalványból. A kisebbeket természetesen a Mikulás is megajándékozta nemrég: közel négyszáz gyermek kapott édességcsomagot. Ezen kívül a mintegy kétszáz városi dolgozónk munkáját is megköszöntük, kisebb pénzjutalommal.

Az adventi időszakban is jól működik az összefogás Bogláron: az önkormányzat és az evangélikus egyház együtt állított betlehemet a város központjában. Míg a figurák az egyház részéről, egy pályázatnak köszönhetően érkeztek a településre, a kis házat a város biztosította. Ezzel együtt több gyűjtés is zajlott Bogláron az elmúlt hetekben. Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna, evangélikus lelkész elmondta: már negyedik alkalommal szerveztek cipősdoboz- és tartós-élelmiszergyűjtést. Bár már a környékbeli településeken is vannak gyűjtések, annak ellenére a boglári cipősdobozok száma sem lett kevesebb. Az idén több mint 130 ajándékkal megrakott cipősdoboz gyűlt össze, amit a városban, a kisebb környékbeli, illetve belső-somogyi településeken osztanak majd szét a rászorulók között.

– Azt érzem, az emberek látják, hogy most különösen nagy szükség van a segítségre – mondta az esperes. Cikkünk írásakor még gyűjtötték a tartós élelmiszert, de a tapasztalatok alapján elmondható, hogy abból minden évben nagyjából száz csomagra való gyűlik össze. Hasonlóképpen alakult az idén is. Ezt a balatonboglári nagycsaládosok, idős rászorulók között osztják majd szét.

A polgármester az évet értékelve azt mondta: főleg a vírusválság első hulláma okozott számukra nagyobb gazdasági károkat. Az év első felében eluralkodó bizonytalanság a nyár első felét is érintette. Nagy rendezvények maradtak el, s nem tudták átadni a felújított kultúrházat sem. A július és augusztus sok vendéget hozott: több mint 200 ezer vendég­éjszakát regisztráltak az idén. – Jól látszik, hogy a boglári turizmus felfelé ível, amit csak tovább segít majd az az egymilliárd forint fejlesztési támogatás is, amiből több száz helybeli szállásadó részesedik – tette hozzá a településvezető.

Jövőre a vendégeknek már fizetniük kell a parkolásért

Mészáros Miklós arról is beszélt lapunknak, hogy fontos bevételektől estek el, emiatt nekik is vissza kellett fogniuk a kiadásokból.

Elhalasztották például a fizetős parkolók bevezetését, pedig az abból befolyó bevétellel már az idei évre vonatkozóan is kalkuláltak. Ám a terveztetés jelenleg is tart, így jövőre már fizetőssé válik a parkolás. Egy pesti céget bíztak meg a tervezéssel. A parkolásért csak a városba érkező vendégeknek kell majd fizetniük, a bogláriaknak nem.

Nagy beruházások zárultak az idén, látványos átalakuláson ment át a Platán strand környéke és megújult a művelődési ház is. Még tart a strandfejlesztés harmadik üteme, de már a negyedikre is megérkezett a támogatói okirat. Újabb 90 millió forintot fordíthatnak majd a Platán, a Kodály, illetve a Sziget strand fejlesztésére. A pénzből tovább erősítik a strandok gyerekbarát jellegét, baba-mama szobák épülnek, teljes wifi-lefedettségre törekednek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában