szállodai remények

2021.01.04. 11:30

Bértámogatással próbálják kihúzni tavaszig

A szállodai szolgáltatók és az utazásszervezéssel foglalkozó vállalkozások is igényelhetik az ötven százalékos bértámogatást dolgozóik után.

Marosi Gábor

A szállodai szolgáltatók és az utazásszervezéssel foglalkozó vállalkozások is igényelhetik az ötven százalékos bértámogatást dolgozóik után. November eleje óta vannak zárva az éttermek és a szállodák Somogyban is. A hotelek csak abban az esetben fogadhatnak szállóvendéget, ha valaki üzleti céllal érkezik, ez azonban nagyon ritka.

Gergely Ica, a Kapos Hotel és Étterem marketing vezetője elmondta, az éttermi részen dolgozók után november 11. december 11. között kértek támogatás, most pedig a szállodai alkalmazottak után is szeretnék igénybe venni. – Ez egy igazán komoly segítség – fogalmazott Gergely Ica. – Nálunk összesen negyvenen dolgoznak és szeretnénk mindenkit megtartani, ezért is pályázunk a bértámogatásra. Örülök, de más segítségre is szükségünk lenne. Más országokban megnézték, hogy egy szállodának az előző évben mennyi volt a bevétele például decemberben, és annak egy bizonyos százalékát oda adták támogatásként. Erre nekünk is nagy szükségünk lenne, hiszen ez az időszak normál esetben nagyon kiemelt. Szilveszterre is vártunk csoportokat, de ezeket sajnos le kellett mondanunk. Üzleti vendégek ilyenkor nincsenek, úgyhogy nálunk jelenleg egyetlen foglalás sincs – tette hozzá Gergely Ica.

Solymos Gábor, a Hermes Tours utazási iroda vezetője elmondta; fontos, szükséges és hiánypótló a döntés, hiszen több országban is régóta támogatják az utazásszervezéssel foglalkozókat. Hasonlóan vélekedett Wimal Morapitiye, a Jetwing Travel ügyvezető igazgatója is, aki elmondta; három alkalmazottja után szeretné igénybe venni a bértámogatást. Ezzel a segítséggel minden dolgozóját meg tudja majd tartani.

 

Elindult a leépítés

Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke megkeresésünkre elmondta; akik dolgozóik után igénylik az ötven százalékos bértámogatást, azoknak vállalniuk kell, hogy a támogatás lejárta után legalább egy hónapig foglalkoztatják őket. Kiemelte: elindult a leépítés a szállodaiparban. A vállalkozások az év eleji létszám valamivel több mint felét foglalkoztatják, de azok a dolgozók is négy-hat órás bért kapnak.

Fotóill.: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában