vörös kód

2021.01.19. 14:00

Mindenkinek jut a melegből a fagyos időben

Vörös kódot rendelt el a hétvégén Kásler Miklós miniszter. Ez azt jelenti, hogy valamennyi bentlakásos szociális intézménynek be kell fogadnia a hajlék nélkül élőket, ha a hajléktalan-ellátórendszer már megtelt. Somogyban eddig nem jeleztek ilyen igényt.

Góz Lilla

Kaposváron telt házzal üzemel napközben és éjszaka is a hajléktalanközpont. Orsós János két hónapja él a központban. Napközben olvasgat, tévét néz. Előtte éveket töltött egy városszéli kunyhóban és az utcán. Azt mondta: a családi körülményei miatt kényszerült oda. – Ám biztosabbnak tartom, hogy itt a gondozási központban élek, eleinte éjjelente jöttem be, de már nappal is itt vagyok, nagyon hideg van kint – mondta el a férfi.

– Már november eleje óta nagy létszámmal működünk, az éjjeli menedékhelyen volt, hogy 85-en aludtak, az engedélyezett létszám 71 – mondta el Nagy Bernadett Beáta, a „Nyitott Kapu” Hajléktalan Gondozási Központ intézményvezetője. Hozzátette: a nappali melegedőben 100-105 hajléktalant látnak el. A hideg beköszöntével éjszakánként is járják a várost kollégái.

– Pár embert behoztunk, öten vannak most az utcán, akik nem hajlandóak a központban éjszakázni. Nekik izolációs takarót, meleg ruhát, forró teát, ételt vittünk – sorolta az intézményvezető. Megjegyezte: vasárnap este volt olyan hajléktalan, aki elfutott előlük, még csomagot se tudtak neki adni. Úgy tudják, hogy az érintettnek van családja, akikhez hazamehetne, mégsem teszi. Volt, akit a rendőrök hoztak be, vagy a lakók szóltak, hogy a lépcsőházban próbált meg ittas állapotban pihenni. Nagy Bernadett kiemelte: a melegedőben még egy-két embert el tudnak helyezni. Akinél tapasztalnak bármilyen tünetet, ami koronavírusos megbetegedésre utalhat, azokat teszteli az orvosuk vagy a mentőszolgálat.

Páran a hideg ellenére sem hagyták el a városszéli viskóikat, azt mondják, ismerőstől kaptak tűzifát, így próbálják átvészelni a hideget.

Krízisfa is van

A vörös kód azt jelenti, hogy valamennyi bentlakásos szociális intézménynek be kell fogadnia a hajlék nélkül élőket, ha a hajléktalan-ellátórendszer megtelt. Megkeresésünkre az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte, hogy Somogyban eddig nem érkezett igény a hajléktalanközpontoktól, ha mégis kellene hely, akkor otthonaikban a járványhelyzetben a többi lakó egészségének megóvása érdekében elkülönítőhelyeken szállásolják el a fedél nélkülieket.

Több somogyi településen tüzelővel segítik a napokban a lakosokat. Barcson krízisfát lehet igényelni, amelyet az időseknek, gyermeküket egyedül nevelőknek feldarabolnak, és a behordásában is segítenek.

– Maradt pár köbméternyi vésztartalék fánk, ha szükség lenne rá, tudunk biztosítani, ám eddig még nem érkezett rá igény – mondta el Vass Péter, Orci polgármestere. – A tapasztalatok szerint február végén fogy el a téli tüzelő, akkor szokták kérvényezni a helyiek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában