vidéken újrakezdők

2021.01.16. 09:00

Somogyi tanyára cserélték a pesti panelt

A youtube-ról tanulták meg a kecskefejést, ma már igazi somogyi gazda lett a fővárosi házaspár. Budapesti lakótelepi életüket adták fel, hogy egy Nagybajom közeli tanyán fogjanak önellátó életbe, s indítsák el saját közösségi kertjüket

Andricz Gabriella

Takács Katalin és párja, Tamás másfél éve élnek örökbefogadott kisgyermekükkel Nagybajom külterületén, Csipánéban, a régi szénégetők területén. Egy véletlennek köszönhetően kerültek Somogyba. Egy közösségi oldalon találtak rá az erdő közepén álló házra és a gazdálkodásra alkalmas területre, amely éppen tulajdonosra várt.

A harmincas éveikben járó házaspár – Kata pénzügyi vezetői, Tamás grafikusi – állását felhagyva költözött a térerő nélküli helyre három kutyával és három macskával.

Kata és Tamás élvezi a vidéki létet.

Tamás vidéki gyökerekkel rendelkezik, a családja Borsodban gazdálkodott, így ha nem is közvetlen közelről, de nagyobb rálátása volt erre az életmódra. – Én azonban Budapesten születtem, ott is nőttem fel, de régóta dédelgetett álmom, hogy állatokkal foglalkozzak – mondta lapunknak Takács Kata. – Úgy kezdődött, hogy kivonultunk az állatvásárokba, lett három tehenünk, két kecskénk, kacsáink. A kezdeti nehézségek után jöttünk rá sok mindenre, a kecskefejést például a Youtube-ról tanultuk, ma már baromfikat, disznókat, lovakat is tartunk. Önellátók vagyunk, és tizenegy megmentett kutya gazdái – folytatta a fiatal nő.– Egy országos hálózathoz csatlakozva olyan közösségi finanszírozású kertet hozunk most létre, amelyben a Nagykanizsa-Kaposvár-Balaton körzetéből bárki bérelhet parcellát, majd a földterület arányában részesedhet a vegyszermentesen megtermelt terményekből, házhoz szállítva. Egy webkamerán keresztül pedig a bérlő nyomon követheti majd, hogy például hogyan érik a paradicsoma.

Ízek kertjét és termelői piacot alakítanak ki

A közösségikert-kezdeményezés országszerte már hat településen működik, a Bács-Kiskun megyei Hartán indította el egy harmincéves mezőgazdasági tapasztalattal rendelkező gazda. Takács Katáék hetedikként csatlakoztak a hartai gazdálkodó kezdeményezéséhez.

– Egy alapítvány a motorja a vállalkozásnak, amelynek egyre több támogatója van már, és a megélhetést jelentő munka mellett a jótékonykodásra is nagy hangsúlyt fektet – mondták el a Csipán pusztai gazdálkodók. Arról is szívesen beszéltek lapunknak, hogy milyen elképzeléseik vannak a következő évekre. – Rengeteg ötletünk van, például termelői piacot szeretnének létrehozni Nagybajomban, emellett nyaranta gyerektáborokat is szeretnénk szervezni, valamint az iskolások számára egy „ízek kertjét” is kialakítunk hamarosan, ahol a gyerekeknek a házi készítésű élelmiszerek, lekvárok, sajtok készítését is bemutatnánk – mondta el Takács Kata.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában