Andalgás helyett sietve töltöttük tele disznóságokkal a kocsonyafőző óriásfazekat

Ahogy a kaposvári nagypiacon megjegyezte valaki az ínycsiklandó báránypaprikás illatfelhője mögül: világítani, világít, de meleget nem sokat ad a nap. Utalva arra, hogy a mínusz tíz fok nem kedvezett a kinti árusoknak sem, éppen csak a művirágok nem fagytak meg. Csak a legkitartóbb tésztaárus, valamint a piac legidősebb kofája nem adta fel szokásos állását, illetve ülését az épület üvegfala előtt. Utóbbi egykedvű lelkesedéssel, de barkát is hozott, a közeledő tavasz reményét kínálva...

Az andalgásmentes hidegben egyáltalán nem is csoda, hogy mindenki sietősebbre vette a dolgát saját futólépéséhez, ha ugyan el nem halasztotta inkább a bevásárlást a zimankóban. Többen ez utóbbira szavaztak, kevés vásárló jött a piacra pénteken. Így az sem meglepő, hogy a nagycsarnok hidegében két-három, terebélyes helyfoglalással rendelkező zöldségese szabadságra küldte magát. Márciusban újrakezdik, ezt írták üres ládáikon üzenetként.

A bátrak leginkább a húsos pultok környékén sorakoztak a kilónként ezerhatszáz forintért kínált házi csirkehús és disznóságbegyűjtésre vállalkozva, mondván: egy jó kocsonya megrittyentéséhez épp jó lesz ez a fagyos hétvége, úgy is régen töltötték meg a Jumbo-fazekat. Ehhez hétszáz forintért adták a köröm kilóját, a bőrkét egy százasért olcsóbban juthattunk hozzá, de a spéci hátsó csülök nem tűnt barátságtalannak ezerkétszázért. A hozzávaló zöldségalapok legértékesebb darabjának a zsenge zeller, közepes vöröshagyma, drágácska gyökér és sárgarépa mellett az őszi fokhagyma tűnt, amiből ugyan nem kell sok a főzetbe, de ezer grammja ezernyolcszáz forint ezeken a kabát-összehúzós napokon.