kivárnak

2021.02.10. 12:00

Az első félévre nem tervez programokat a nyugdíjas szövetség

Az idén lesz harminc esztendeje, hogy megalakult a megyei nyugdíjas szövetség. A jubileumról és az év legfontosabb feladatairól is szó esett a múlt heti alelnöki értekezleten – tájékoztatta lapunkat Stikel János elnök, aki részletesebben is beszélt a tanácskozáson elhangzottakról.

Varga L.

Elmondta, hogy a járvány miatt az első félévben nem terveznek programokat, de még a második időszak tervezését is óvatos optimizmus jellemzi. E szerint az évfordulóról az idősek világnapján emlékeznének meg, és akkor adnák át az elismeréseket, valamint addigra készül el az elmúlt öt évről szóló kiadvány is. Az „Ezüst nyár” szépkorúak táborát augusztus végén- szeptember elején tartanák, a nyugdíjas szervezetek vezetőinek kétnapos találkozójára a korábban tervezett programokkal szeptember második felében kerülne sor.

A továbbiakban a kulturális bemutatókkal kapcsolatban is állásfoglalás született. Eszerint a kistérségek a tagszervezeteikkel történt egyeztetés után maguk dönthetik el, hogy akarnak-e, tudnak-e bemutatókat tartani. Ahol sor kerül rá, azt június 15. és augusztus 15. között javasolják megrendezni. Ha lesz elég bemutató és produkció, két vegyes műfajú gálára kerül sor október végén-november elején, egyéb esetben 20–25 műsorszámmal egy megyei bemutatót tartanak valamikor októberben.

Az esetleges módosításokra a járvány függvényében kerülhet sor, amelyekről külön hírlevélben kapnak értesítést a tagszervezetek vezetői. Végezetül ismételten felhívták a figyelmet az oltás szükségességére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában