friss levegő

2021.02.22. 09:00

A szabadba menekültünk a bezártság elől

Ha nem is a télből, inkább a bezártságból lett elegük, állították azok a kirándulók, akikkel a hétvégén találkoztunk a Desedánál és a Tókaji parkerdőben. Ebéd után benépesültek a kirándulóhelyek, tavaszias hangulatban pihentek a kaposváriak.

Kovács Gábor

Rövid ujjú pólóban kocogók, biciklizők, görkorcsolyázó gyerekek – a látvány nem éppen a februárt idézte a Desedánál. Kicsit korai még ez a jó idő, vélte Békési József, aki nagypapaként a fővárosból érkező két kisunokáját sétáltatta meg, a hatéves Barnabást, és a hároméves Leát, amíg otthon készült az ebéd.

– A jó idő, a napfény, és az, hogy maszk nélkül lehet friss levegőt szívni! – sorolta Fülöp Csaba, mi vonzotta a szabadba, de nem felejtette el hozzátenni, hogy máskor is van úgy, hogy korán azt hisszük, itt a tavasz, aztán a március még belerondít a képbe.

 

– Most csak a görkori és a roller a program, és ha a gyerekeknek van kedvük hozzá, délután még lemegyünk a Cseri parkba is – mondta Stier Mária nagymama. – Szokatlan ez a jó idő a tél végén, de maradjon is így.

A Tókaji parkerdő tavának felét még hártyaszerű, vékony jégréteg borította, de a parton nem fázott Gelencsér Péter horgász, aki órákat töltött itt kapásra várva.

– Rengeteg a túrázó, kocsisor verődik össze álló nap – mutatta. – Sokan kisgyermekekkel jönnek, a családok közösen körbesétálják a tavat, ez a hétvégi pihenés.

Mások a szabadban sütögették a pecsenyéjüket. Rablóhús volt a menü a testvérpár Szollár Tündénél és Gergelynél, akik elmondták, hogy régóta járnak a parkerdőbe, és a jó időt azonnal kihasználták arra, hogy kimozduljanak. Távolabbról lövés dörrent, majd a határban feltűntek a vadászok terepjárói. Vida Béla 35 éven át volt vadőr a környéken. Társai felmutatták a fácánt, amit az imént terítettek le a levegőből, a jól idomított vadászkutya pedig odahozta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában