fejlődés

2021.02.15. 20:00

Lift váltotta fel az ölben cipelést a felújított iskolában

Több mint négyszázmillió forintból újult meg a kaposvári Bárczi Gusztáv Módszertani Központ iskola és kollégium épülete. A hétfői sajtóbejáráson elhangzott: nagy szükség volt arra, hogy korszerűsítsék az intézményt, hiszen korábban a szél átfújt az ablakokon és lift sem volt az épületben.

Marosi Gábor

A korábbi évektől eltérően, most már a kemény mínuszok idején is jó meleg van a Bárczi-iskolában. Az intézményben az összes nyílászárót kicserélték, így nem süvít a szél és a meleg sem szökik el. Az épületet 1987-ben adták át, azóta csak kisebb javításokat végeztek az intézményben, ezért a mostani volt az elmúlt harminc év egyik legmeghatározóbb beruházása.

 

Benczéné Csorba Margit, a Bárczi Gusztáv Módszertani Központ főigazgatója az épületben rendezett hétfői sajtótájékoztatón elmondta: nem csak energetikai fejlesztést hajtottak végre, hanem akadálymentesítették is az épület. – A mi gyerekeink hátrányos helyzetűek – fogalmazott a főigazgató. – Nagyon komoly sérülésekkel, betegségekkel. Vannak köztük középsúlyos értelmi fogyatékos, súlyos fogyatékos és mozgáskorlátozott gyermek is. Eddig az ölünkben vittük le az ebédlőbe, illetve az udvarra, de most hogy már van lift, sokkal könnyebben tudjuk mozgatni őket.

– Nem kell plusz takaró a kollégiumban – folytatta a főigazgató. – Eddig fáztak a gyerekek, de most már nagyon jó meleg van az épületben. A kollégiumi fürdőszobákat akadálymentesítették, amire nagy szükség volt, mert így sokkal könnyebb tisztálkodni. A beruházás részeként korszerűsödött a villanyhálózat is, minden helyiségben új lámpatesteket szereltek fel, ezért most már sokkal jobban látunk – mondta Benczéné Csorba Margit.

Az egy éves beruházás alatt elektromos nyitószerkezetű tetőablakokat is építettek, de napelemekkel is gazdagodott az épület, így az intézmény energiafelhasználása hatvan százalékkal csökkent. Szita Károly, Kaposvár polgármestere hangsúlyozta: a felújítással régi adósságát törlesztette a város, ráadásul a munkálatokat a veszélyhelyzet idején végezték a szakemberek. Szita Károly hozzátette: a Németh István program részeként megvalósult energetikai beruházás a zöld város tervet is erősíti, hiszen a napelemeknek köszönhetően, az intézmény károsanyag kibocsátása jelentősen csökkent. Az intézmény több mint 4600 négyzetméteren újult meg, a beruházás pedig 412 millió forintba került. A korszerűbb épületbe több mint háromszáz diák jár és mintegy száz pedagógus dolgozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában