Járványügy Somogyban

2021.02.13. 12:57

Maszk nélkül szeretne végre friss levegőt szívni Meggyes Csaba

Meggyes Csaba már átesett a koronavírus-fertőzésen, ennek ellenére szeretné beoltatni magát.

Marosi Gábor

A fiatal énekes azért is tartja fontosnak az oltás felvételét, hogy megvédje a környezetében élők egészségét. Családjában egyébként rajta kívül mindenkit elkerült a járvány.

– Megfázásos tüneteim voltak, amikor covidos voltam – mondta érdeklődésünkre Meggyes Csaba. – Csak egyetlen este volt hőemelkedésem, de napokig fájt a fejem, a torkom, náthás voltam, viszont egyáltalán nem köhögtem. A betegség negyedik napján pedig elment az ízlelésem, valamint a szaglásom, és csak két hét múlva tért vissza. Szépen lassan gyógyulgattam, gyakorlatilag elzárkóztam a család elől és senkit nem engedtem be a lakásba. Nagyon figyeltem a higiéniára is, az ajtók kilincseit alkoholos fertőtlenítővel gyakran letöröltem – mesélte az énekes.

– Most már nagyon megvisel ez a helyzet – folytatta. – Eléggé türelmetlen vagyok, sokáig elvoltam itthon, de most már szeretném visszakapni a régi életemet, és maszk nélkül szívni a friss levegőt. Arra biztatok mindenkit, hogy oltassa be magát, mert minél többen teszünk így, annál gyorsabban helyreállnak majd a dolgok – tette hozzá az énekes.

Meggyes Csaba jelenleg saját dalain dolgozik, a bezártságnak köszönhetően több ideje volt ezzel is foglalkozni. Kevesebb, mint egy év alatt hatalmas rajongótábora lett a Facebookon, csaknem 200 ezer követője van. Meggyes Csaba ezekben a napokban sem tétlenkedik, február 14-re, Valentin-napra egy dalfeldolgozással szeretné megörvendeztetni az embereket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában