előidény

2021.02.28. 20:00

Nyáridéző sült hekk csalogatott a Balatonra

Egész évben Balaton; a boglári kikötőben jókora lépést tettek efelé: ezen a hétvégén frissen sült hekkel várták a látogatókat, a korábbi hétvégéken lángos, fánk sült ugyanott. A kikötői bisztró mellett minipiacon kézművesek kínálták a portékáikat.

Góz Lilla

– Ez nagyon finom – mondta Jafcsák Attila édesanyjának, miközben a hekket kóstolta. – A közösségi oldalon láttuk, hogy a lángos és a fánk után most hekkel készülnek Bogláron, ezért nem is volt kérdés számunkra, hogy merre induljunk kirándulni a hétvégén – mondta Jafcsák Szilvia. – A járványhelyzetben különlegesen jól esik ez a sok finomság, hiszen szinte semmi más nincs nyitva az egész országban – mondta el a balatonföldvári édesanya, hozzátéve: ebéd előtt sétáltak egy nagyot a Balaton partján, felfedezték a közeli játszóteret.

Jani Zsófia Budapestről érkezett barátaival. – Fonyódon nőttem fel és a közösségi oldalon láttuk, hogy hekk-hétvége lesz és mindenképpen szerettük volna megkóstolni. Ahogy itt jóllaktunk, fölsétálunk a Gömbkilátóba is – mondta.

Nagy volt a sürgés-forgás a partmenti konyhában. Volt, aki sütötte, más panírozta a halakat, egy dolgozó pedig kiszolgált a pultnál. Sercegett az olajban a lángos és a magos bundás hekk is. – Több mint száz kiló hekket rendeltük, a specialitásunk a magvas hekk, a halra ötféle – szezám-len-napraforgó-tökmag és mandula kerül, ami különleges ízt ad neki – sorolta a receptet Vécsei Mihály, a Boglárka Bisztró üzemeltetője. Kiemelte: az ételeket csak maszkban, egymástól másfél méterre lehet megrendelni elvitelre. Többen megállva a Balaton partján fogyasztották el a nyarat idéző finomságot, amely mellé sült krumpli vagy friss fehér kenyér dukált. – Az emberek igénylik már a nyári ízeket a tél vége felé, a helyieken kívül érkeztek Kaposvárról, Budapestről, Székesfehérvárról, Keszthelyről és Pécsről is – sorolta a bisztró üzemeltetője. Megjegyezte: márciusban a forradalmi hétvégén Kossuth-kifli és Petőfi kedvence készül majd.

Színes boglári portékák

A finomságok mellett több kézműves kínálta szebbnél-szebb portékáit. Szappanok, ékszerek, faragványok, textil állatok képezték a repertoárt. Márki József Tamásiból érkezett. – A párom ékszereket, én pedig kereplőt, álomcsengőt, fakanalat és számos faragványt hoztam – sorolta a fafaragó. Kiemelte: számos nagyobb rendezvényre ellátogattak a járványhelyzet előtt, most viszont csak a kisebb termelői piacokra tudnak. Műhelyében azonban nem pihenteti vésőit, Würtz Ádám világhírű grafikusművészről készít szobrot a tamási iskolának.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában