dolgos kezek

2021.02.28. 14:00

Szabadultak a korhatártól: két kézzel kapaszkodnak a megbízható közmunkásokba a falvak

A veszélyhelyzet ideje alatt azokat a közmunkásokat is foglalkoztathatják az önkormányzatok, akik legalább tíz éve ebben a munkakörben dolgoznak. Erről a Magyar Közlönyben jelent meg rendeletmódosítás. Korábban egy helyen legfeljebb tíz évig lehetett közmunkásként dolgozni, ennél tovább nem alkalmazhatták az önkormányzatok. A polgármesterek üdvözlik a döntést.

Marosi Gábor

Március elsején indul a közmunkaprogram következő szakasza. A legtöbb somogyi önkormányzat ugyanazokat az embereket alkalmazza majd, akiket a korábbi években is. Ennek egyik oka, hogy megbízhatóak, illetve jól tudják kezelni a több százezer forint értékű eszközöket.

A módosítás hírének azért is örülnek az önkormányzatok, mert így nem kell sakkozniuk azzal, hogy a tízéves időkorlát miatt egymáshoz – valamelyik szomszédos önkormányzathoz – jelentsék át a közfoglalkoztatottjaikat. Úgy tudjuk, több helyen is erre készültek, amennyiben érvényben maradt volna a rendelet.

Alsóbogáton öt embernek ad megélhetést a közmunkaprogram. Süle Tibor, polgármester elmondta: örül a rendeletmódosításnak, hiszen vannak olyan közfoglalkoztatottak, akik különféle okokból nem állnák meg helyüket a munkaerőpiacon, a települési feladatokat azonban jól ellátják. – Nálunk százszázalékos a foglalkoztatottság – mondta a polgármester. – A közmunkaprogram sokak számára ugródeszka, s ahogy lehetőségük adódik, máshol helyezkednek el.

Nyitrai István, Bőszénfa polgármestere bölcs döntésnek nevezte a változtatást. Szerinte is nagy szükség van a tapasztalt és a „kezdő” közmunkásokra, hiszen nélkülük a település sem lenne olyan rendezett. – Értékteremtő munkát végeznek – hangsúlyozta. – Úgy vélem, hogy ezek az emberek annak ellenére is boldogok, hogy megalázóan alacsony a fizetésük. Sokaknak a képzettsége sem olyan, hogy el tudjanak helyezkedni máshol, viszont közmunkásként nagyon hasznosak, ezért is kellene őket jobban megfizetni.

Kövér István Attila, Nagyszakácsi polgármestere szerint sokan vannak, akik nem tudnak máshol munkát vállalni, ezért nekik helyben kell ezt biztosítani. Hozzátette, a kormánynak nyilván fontos, hogy minél többen helyezkedjenek el a munkaerőpiacon, a településvezetők érdeke viszont az, hogy a megfelelő közmunkásokra bízhassák rá a drága gépeket, ezért bizonyos emberekhez két kézzel ragaszkodnak.

 

Sokuk mást nem is tudna csinálni, a falunak pedig szüksége van rájuk

Várdán évről évre kevesebb közfoglalkoztatottat alkalmaz az önkormányzat. Sokan léptek ki a közmunkaprogramból azért, hogy magasabb fizetésért máshol vállaljanak munkát. Varga András polgármester elmondta, március elsejével indul az új program, amelyben nyolc embernek adnak majd munkát. Többen már majdnem tíz éve dolgoznak közmunkásként, ezért is örült annak, hogy módosították a kormányrendeletet. Varga András kiemelte: van, aki nem is tudna máshol dolgozni, hiszen gondoznia kell idős szüleit vagy a rossz közlekedés miatt nem tudna munkába menni. Hozzátette, nagy szükség van a közmunkásokra, hiszen nélkülük a település képe is egészen más lenne.

Fotó: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában