Járványügy Somogyban

2021.02.09. 10:30

Tervezi már az első pecát az oltás után

Beoltatom magam című sorozatunkban Dékány Andortól, a Húskombinát Horgászegyesület elnökétől érdeklődtünk tart -e az oltástól és mit tervez arra az időre, ha már visszatér az élet rendes kerékvágásába.

Harsányi M.

Dékány Andor, a Húskombinát Horgászegyesület elnöke is kérte a koronavírus elleni vakcinát. Párja az egészségügyben dolgozik, s már a második oltást is megkapta. Minden rendben volt nála, s az 59 éves férfi is biztonságra vágyik.

– Február 16-án töltöm be a hatvanat – mondta Dékány Andor. – Előbb-utóbb a fokozottan veszélyeztetett korosztályba kerülök én is, így hát engem nem kellett sokáig győzködni a védőoltás hasznáról. Ha majd nyugdíjba megyek, akkor is szeretnék egészségesen élni, s még jó sokáig a hobbimnak hódolni. A horgászat a pihenést, a kikapcsolódást és a baráti együttlétet jelenti nekem, s emellett izgalmakat. Épp a hétvégén fogtam ki az első idei pontyomat, ami 2,5 kilót nyomott. Nos, szeretnék még átélni sok ehhez hasonló élményt. Ehhez viszont az kell, hogy egészséges maradjak.

Dékány Andor szerint annál biztonságosabb a helyzet, minél többen jelentkeznek a vakcinára. E-mailben már kérte az oltást, most arra vár, hogy mikor mehet az oltópontra. Hangsúlyozta: neki mindegy, melyik idehaza engedélyezett terméket kapja. – A világszerte beadott oltóanyagok nyilván nagy szakértelemmel készültek – mondta.

Fotó: L. R.

Járványügy Somogyban

A dosszié további cikkei
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában