évértékelő

2021.03.08. 18:00

A korábbi tetteink a jövőnk meghatározói

Szivárvány Kultúrpalota, telt házas nézőtér. Tizenkét éven keresztül ebben a környezetben tartotta évértékelőjét Szita Károly, Kaposvár polgármestere. Rendhagyó időben azonban rendhagyó módon, az online térben értékelte az elmúlt évet. Kiemelte: hiányoznak neki a korábbi évértékelőkön megszokott körülmények, ám ez nem lehet oka annak, hogy elmulassza az elmúlt időszak áttekintését.

Turbéki Bernadett

– Hiszek abban, hogy a jelenünket és jövőnket alapjaiban határozzák meg a korábbi gondolataink és tetteink – hívta fel a figyelmet az összegzés jelentőségére Szita Károly, és arra, hogy a kaposváriak az elmúlt egy év alatt a kialakult helyzethez példaértékű hozzáállást tanúsítottak.

– Pillanatok alatt változott meg az életünk, épp amikor gondtalanul terveztük az előttünk álló évet – emlékezett vissza a polgármester. – Ambiciózus, de a korábbi teljesítményünk alapján mégis reális menetrendet állítottunk össze a tennivalókat illetően – mondta. – Már nem a felzárkózás, hanem egy XXI. századi város kialakítása volt a célunk. 2019-ben nem arról beszéltünk, mit kell megszépíteni, vagy milyen új közintézményeket kell létrehozni, hanem azt kellett megfogalmazni, hogyan szeretnénk élni otthon, Kaposváron, melyek a mindennapokat meghatározó tényezők, amelyek mentén előrébb juthatunk – mondta a polgármester, aki a kaposváriak másfél évvel ezelőtti tervekre mondott igenjeire emlékeztetett. 2030-ig határozta meg a város vezetése a kitűzött célokat, amelyek megvalósításába a pandémia beleszólt: a járvány ugyanis gyors és nehéz döntések sorát vonta maga után.

– A legfontosabb feladatunk az ellátás megszervezése volt – emelte ki Szita Károly –, hogy gondoskodni tudjunk azokról, akik a korlátozások és óvintézkedések miatt kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Az idősekről, akiket arra kértünk, ne hagyják el otthonaikat, a rászorulókról, akik szintén várták a segítséget. Az iskolába nem járó, de ebédet igénylő gyermekekről. Ezeket a feladatokat csak úgy tudtuk ellátni, hogy segítséget kaptunk a város polgáraitól – értékelt Szita Károly. – A járvány nemcsak egészségügyi kockázatot, hanem gazdasági károkat is okozott. A visszaesett termelés miatt hétszázan vesztették el munkájukat. A gyors gazdaságvédelmi lépéseknek köszönhetően azonban 2021 márciusában többen dolgoznak a somogyi megyeszékhelyen, mint egy évvel ezelőtt.

 

A vírushelyzetben is fejlődött a város

Szita Károly örömét fejezte ki, hogy a nagyszabású fejlesztések nem álltak le a pandémia alatt a városban. A Németh István Programnak köszönhetően szennyvízkezelő telep létesült, megszépült a Színház park és működik a közlekedési központ is. Új ipari park létesült járműgyártóüzemmel, amelyet Kaposvár újraiparosítása első lépésének nevezett. Folyamatban van egy újabb ipari park létesítése is, ahol egy fogaskerékgyártó üzem kap majd helyet.

– Késznek kell lennünk újabb iparterületek létesítésére is – osztotta meg a jövőbeli terveket a polgármester. – Több céggel is tárgyaltunk a közelmúltban, harci járművek szerelésének is otthont adhat Kaposvár.

A polgármester kitért a Zöld Energia Programra, amelyben nagy szerepet kapnak az alternatív és megújuló energiaforrások, s a további célok között szerepel az alacsony közüzemi díjak elérése is.

Fotó: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában