Járványügy Somogyban

2021.03.26. 20:00

A sofőrt is veszélyezteti, aki taxival szökik meg a karanténból

Ne taxival és tömegközlekedési eszközzel menjenek az érintettek a mentőállomásra PCR-tesztelésre – hívta fel a közösségi oldalon a figyelmet az elmúlt napokban az egyik kaposvári taxitársaság. Mint mondják, az utóbbi hetekben több alkalommal is volt ilyenre példa.

Góz Lilla

A kaposvári taxis társaság több fuvarjának végcélja volt az Arany János téri mentőállomás az elmúlt napokban. Ezért az ott dolgozók felhívták a figyelmet arra, hogy a taxisok saját egészségük érdekében ne vigyenek koronavírus-gyanús utasokat tesztelésre.

– A közösségi oldalunkon jeleztük, hogy a jogszabály szerint a hatóságilag elrendelt PCR-tesztelésre kötelezetteknek a vizsgálat helyszínére utazni mind tömegközlekedéssel, mind pedig egyéb közösségi közlekedési eszközök igénybevételével tilos – mondta el Lengyel Balázs, a City Taxi vezetője. Hozzátette: kollégáik a jogszabályi kötelezettség mellett a saját és a többi utasuk egészségének védelmében is megtagadhatják azoknak a fuvaroknak a teljesítését, melyeknek a kaposvári mentőállomás az úti célja. – Jelenleg két taxisunk van hatósági házi karanténban, nem szeretnénk, ha többen megbetegednének, ezért kérjük az utasok együttműködését, megértését – emelte ki a taxitársaság vezetője. A gépjárművekben szájmaszkban vezetnek a sofőrök, használnak levegőfertőtlenítő spray-t, minden utas után törlik a kilincseket, valamint rendszeresen minden autót ózonos fertőtlenítővel tisztítanak.

Hetente 8-10 fuvarban jelent meg úti célként a kaposvári mentőállomás egy másik taxitársaságnál, több esetben viszont a bevásárlóközpontokba kellett karanténban lévő utasokat vinniük.

– Sokkal nagyobb problémának találom, hogy nem tartják be az emberek a karantént, és kiszöknek bevásárolni – mondta el Répás Boldizsár, a Tele5 Taxi szakmai vezetője. – Volt, aki közölte velem, hogy siessünk, nehogy jöjjenek a rendőrök ellenőrizni. Hozzátette: próbálják kiszűrni a fertőzött utasokat, de szerinte a jelenlegi járványhelyzetben még nagyobb szükség lenne arra, hogy a szabályokat betartsuk saját és mások egészsége érdekében.

Megkeresésünkre az Országos Mentőszolgálat azt közölte: minden esetben egyeztetnek az érintettekkel, hogy fertőzésveszély nélkül be tudnak-e menni a mintavételi helyszínre, vagy sem. Amennyiben nem, a mintavevő egység előzetes szervezés után a beteg otthonában veszi le a mintát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában