Járványügy Somogyban

2021.03.10. 14:00

Csikorgott a KRÉTA a digitális palatáblán

A középiskolások már hónapok óta hozzászokhattak a digitális oktatáshoz, az általános iskolákban azonban egy év után most kerültek elő újra az online oktatásszervező programok, Kapkodja is szülő és tanár egyaránt a fejét, mennyit felejtettek az egy évvel ezelőttihez képest. A rendszer sem lett sokkal stabilabb...

Andricz Gabriella

Az általános iskolai digitális oktatás első napján sok diák arra panaszkodott: hiába szeretett volna belépni a KRÉTA (Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer) rendszerébe, minden próbálkozásuk sikertelen volt, s a rendszer összeomlott a túlterheltség miatt.

A legtöbb somogyi iskolában már a bezárást megelőző utolsó napon kézhez kapták a diákok az alaposan átgondolt, új órarendeket, amelyeken az online tanórák időpontjai szerepeltek, valamint az is, hogy milyen módon és milyen időpontokban kell beküldeni a feladatokat. Arra viszont senki nem számított, hogy a technika megadja magát. Aki tudott, gyorsan más lehetőséget keresett, mások viszont tanulás nélkül kezdték a hetet.

– Már a tanév során is több esetben tapasztaltuk, hogy nem működik megfelelően a KRÉTA-rendszer, ezért csak adminisztrációra használjuk, mi már eleve más felületen dolgozunk az online oktatás idején, amit már a tankerület is engedélyezett számunkra – mondta lapunknak Major Zsuzsanna, a nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola igazgatóhelyettese. – A kollégáim felkészültek a jelenlegi helyzetre. Az online oktatásra való áttérés nekünk annyiban okoz gondot, hogy néhány kisgyermek családjában még mindig nincs internet-elérhetőség, hiányosak a felhasználói ismeretek, nem rendelkeznek e-mail-címmel. Ilyenkor a közösségi oldalakon próbálkozunk, videoanyagokat küldünk. Az a legfontosabb, hogy senkit ne veszítsünk el, mindenkivel tartani tudjuk a kapcsolatot.

A kaposvári katolikus iskola elsősei számára nem volt újdonság az „online térbe költözés”, hisz a tanév során már három alkalommal is otthon kellett tanulniuk egy-egy hétig. – Nálunk a szülők többsége azt kérte, hogy ne csak a tananyagot továbbítsuk, hanem térjünk át online oktatásra, hiszen a kicsiknek még fontos, hogy hallják a tanítónéni hangját, lássák egymást – mondta el az elsősök tanítója. – Napi két órát dolgozunk együtt, kicsit lassabban haladunk ugyan, de ügyesen alkalmazkodnak a helyzethez. Tudjuk, hogy a gyerekek ezt egyedül még nem képesek megoldani, csak szülői segítséggel, ezért kötelezővé nem tettük. Azt is megértjük, hogy nem mindenhol megoldható a kapcsolat létrehozása. Arra is tekintettel kell lennünk, hogy van, ahol több testvér osztozik az eszközökön, és a szülők sincsenek otthon – mondta.

Meg kell őrizniük a motivációt

Az iskolapszichológusok szerint a legfontosabb ebben az időszakban – különösen az elsősök esetében –, hogy ne veszítsék el a tanulás iránt érzett motivációjukat, hiszen a hirtelen lelkesedés az online oktatás iránt akár rosszul is elsülhet, ha valami kudarc éri a gyermeket. Természetesen minderre akkor derül fény, ha újra iskolapadba ülnek majd a diákok. Addig pedig ajánlatos kialakítani egy rendszeres napirendet, és sok testmozgásra is szükség van a szabadban.

Fotó: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában