etetés

2021.03.28. 14:00

Égből pottyant csali Vuknak és társainak

Megkezdődött a hazai rókaállomány veszettség elleni vakcinázása. Somogyból pénteken délelőtt szállt fel az a kisrepülőgép, amellyel országszerte juttatják ki a csalétkeket.

Góz Lilla

Nagy volt a készülődés pénteken délelőtt a kaposújlaki reptéren. – Pakoljuk be a csalétkeket, majd Jakabszállásra megyünk és onnan indulunk szombaton reggel – mondta el Szemző Ernő, a Kapos Airport Kft. ügyvezetője.

A rókák immunizálását 1996 óta végzik országszerte ilyen módszerrel. – Kecskeméten és Miskolcon csaknem 208 ezer csalétket juttatunk ki 150-200 méter magasból, amelyet egy kolléga adagol a szállítószalagra, majd a sebességhez mérten automatán kerül ki a gépből – sorolta Szemző Ernő. Megjegyezte: elsősorban a Duna-Tisza közén dolgoznak, idén tavasszal csaknem feleakkora területen vakcináznak, mint a korábbi években.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tájékoztatása szerint a napokban 27 400 négyzetkilométernyi területen szórják ki kisrepülőgépből a vakcinatartalmú csalétkeket. A lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti a vakcinázás. Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről az illetékes járási állat­egészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzat ad tájékoztatást. A külterületeken plakátok figyelmeztetik a kirándulókat.

A veszettség a vadon élő és a házi emlősállatokra, valamint az emberre egyaránt veszélyt jelent. Háziállataink közül a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskáknak pedig ajánlott. A veszettség fő terjesztői a vörös rókák, egyedszámukat mintegy hetvenötezerre becsülik. Az immunizálási program eredményességét a Nébih a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi.

 

Négy éve nem találtak beteg rókát

Az előző évek eredményei alapján a vakcinázott területen a rókák mintegy háromnegyede felvette a vakcinát tartalmazó csalétket. Magyarországon utoljára 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatták ki a vírust. Emberi megbetegedés már több mint huszonöt éve nem történt. A román hatóság viszont az utóbbi időben többször is kimutatta a veszettség vírusát a magyar határ közelében. Utoljára 2021. február 1-jén jelentettek újabb, ezúttal rókát érintő esetet. Ezért a fertőzött vidékkel szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vadászterületeken a hatóság elrendelte a rókák fokozott vizsgálatát.

Fotó: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában