Járványügy Somogyban

2021.03.30. 14:00

Feszültebbek vagyunk, több a munkahelyi konfliktus a járvány alatt

A járvány terjedése alatt nagy a feszültség mindenkin, gyakoriak a konfliktusok a munkahelyeken is. Kedden a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara (SKIK) az INPUT Programmal közösen szervezett online fórumot, ahol a konfliktuskezelésről kaptak tanácsot az érdeklődők.

Kovács Gábor

Forrás: Shutterstock

Gyakrabban szakad el a cérna, feszültebbek vagyunk a vírus miatt, mert úgy érezzük, akadályoznak az autonómiánkban és a kompetenciánkban a munkahelyen is, miután senki nem tudja úgy megmutatni a teljesítményét, mint normális helyzetben, mutatott rá Svéda Dóra humánerőforrás-szakértő és -tréner.

– A konfliktusok kezelésében a legfontosabb felismerni, hogy én magam hogyan viselkedem ilyenkor – mondta Svéda Dóra. – Jó, ha tudjuk, hogy az elkerülés nem mindig vezet megoldásra. Vannak olyan konfliktusos helyzetek, amelyeket érdemes inkább eszkalálni, mint a szőnyeg alá söpörni. Érdemes mérlegelni, hogy üzleti környezetben mikor kerüljük el az összecsapást, és mikor menjünk inkább bele, mert néha kevesebb veszteséget okoz egy megélt konfliktus, amikor van lehetőségünk a megoldás felé mozdulni, mint amikor az ellentét a felszín alatt mérgez. Fontos, hogy önazonosak legyünk, és mindig adjunk visszajelzést a másiknak. Kevesebb olyan közléssorompót kell leengednünk, mint a kritizálás, kioktatás, hibáztatás, mert ezek nehezítik a konfliktus megoldását – hangsúlyozta a szakértő.

Svéda Dóra szerint a pandémia alatt egyszerre van jelen egy magas frusztrációs szint, de ugyanakkor megjelennek olyan értékek is, mint a szolidaritás és a türelem. Ennek oka az is lehet, hogy az online térben erőteljesebben koncentrálunk a másikra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában