fertőtlenítés

2021.03.21. 09:00

Lépcsőzésre szoktat a vírus, elkerüljük a lifteket

A járvány idején alaposabban takarítják a társasházak lépcsőházait és a lakóközösségek kérésére a szokásos tisztítószerek mellett alkoholos fertőtlenítőt is használnak a takarítók. A lakók a lépcsőházakban is maszkban közlekednek, s ritkábban használják a lifteket.

Marosi Gábor

A járvány tavaly márciusi berobbanása óta jóval több időt vesz el a lépcsőházak takarítása, a lakók ugyanis igénylik a fokozottabb takarítást Kutasi Zsuzsanna egyéni vállalkozó szerint, aki több kaposvári társasház takarítását is végzi. – Körülbelül harminc lépcsőházban dolgozom – mondta Kutasi Zsuzsanna. – A legtöbb helyen általában hetente egyszer kell takarítani, de vannak olyan közösségek, ahol kétszer is megfordulok. A járvány miatt plusz takarítást nem kérnek a lakóházak, csak annyit, hogy fertőtlenítőszert is használjak. Abból havonta egy lépcsőházban körülbelül két liternyi fogy el – tette hozzá.

Javós Csilla kaposvári közös képviselő megkeresésünkre elmondta, azokba a lépcsőházakba, ahol több idős ember lakik, adagolós kézfertőtlenítőket is felszereltek. Kiemelte, a járvány első szakaszában a lakóközösségek gyakran kértek extra fertőtlenítést a lépcsőházakban, mostanra azonban már hozzászoktak a helyzethez, és inkább az egyéni védekezést tartják fontosabbnak.

– Sokan járnak kesztyűben – mondta Javós Csilla. – A liftgombokat és a kaputelefonokat nem tapogatják össze, hanem kulccsal nyomják meg, ez a karcolásokból jól látszik. Már a lépcsőházban is sokan maszkban járnak annak ellenére, hogy nem kötelező. Megnőtt a forgalom a lépcsőkön, többen a liftezés helyett inkább gyalogolnak – tette hozzá a közös képviselő.

Több a fizetés is

A Balaton parti társasházak lakói is nagy hangsúlyt fektetnek a védekezésre. Schmidtné Hesz Henriette közös képviselő megkeresésünkre elmondta: az általuk képviselt siófoki, zamárdi, szántódi és balatonföldvári társasházakat naponta fertőtlenítik. A kötelező takarítás mellett alkoholos fertőtlenítőszert is használnak, a bejáratokhoz pedig olyan lábtörlőket helyeztek ki, melyekbe hipót is tettek, így a cipőket is alaposan meg lehet tisztítani. A közös képviselő kiemelte, az ajtók kilincseit, a villany-, valamint a liftkapcsolókat is áttörölgetik a takarítók és mindenhová helyeztek ki kézfertőtlenítőt, a liftekbe pedig csak maszkban lehet beszállni. A járványhelyzet miatt a takarítóknak több dolguk van, amiért magasabb fizetést kapnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában