drágulás

2021.03.05. 17:30

Nyárra akár 450 forint is lehet a benzin ára

Továbbra is emelkedő pályán marad az üzemanyagok ára a szakértők szerint. Csak idén a benzin ára ötven, a gázolajé negyven forinttal drágult, amit az elemzők szerint az ázsiai piac erőteljes gazdasági fellendülése miatt következett be.

Góz Lilla

Még tovább emelkedik az üzemanyagok ára a szakértők szerint. Csak idén a benzin ára ötven, a gázolajé negyven forinttal drágult, ami az elemzők szerint az ázsiai piac erőteljes gazdasági fellendülése miatt következett be.

Háromezer forintért tankolt a hetesi benzinkúton csütörtök délelőtt Orsós József. – Tavaly ilyenkor nagyon levitték az árakat, mondtam is a családnak, lesz ennek még böjtje – jegyezte meg a pusztakovácsi férfi. Hozzátette: annak örül, hogy autója keveset fogyaszt, de próbál spórolni, feleslegesen nem közlekedik gépkocsijával.

A hetesi kúton csütörtökön egy liter benzin 423 forintba, a gázolaj pedig 433 forintba került, de előbbi péntektől három forinttal drágult. – Már ősz óta tapasztaljuk, hogy folyamatosan emelkednek az üzemanyagok árai, ennek ellenére a forgalmunk nem esett vissza, hiszen a mezőgazdaságban dolgozóknak és az áruszállítóknak továbbra is úton kell lenniük – mondta el érdeklődésünkre Koczor András, a hetesi töltőállomás tulajdonosa.

Az elemzések szerint január óta a benzin ára ötven, a gázolajé pedig negyven forinttal emelkedett.

– A tavaszi munkákhoz megvásároltuk az üzemanyagot, de az már nyárra nem lesz elég – mondta el Lackovics Sándor, a magyaratádi Barátság Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke. Hozzátette: nem örülnek annak, hogy további drágulásra kell számítani, ami a későbbiekben a szolgáltatások és a termények áraiban is megjelenhet.

Tavaly áprilisban 130 forinttal került kevesebbe egy liter benzin. Szakértők szerint az akkori csökkenés oka részben a koronavírus-járvány, illetve az arabok és oroszok közötti nézetkülönbség volt.

Optimista a piac

– Az ázsiai gazdaság beindult, az ottani kereslet folyamatosan emeli az olaj árát, valamint az olajkitermelő országok is nyomon követik a kínálati oldalt, ez alapján szabályozzák a kitermelést, hogy stabilan tartsák az olaj árát – mondta el Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezetője. – Optimista a piac, a hazánkban hétfőtől életbe lépő korlátozások esetleg pár hetes stagnálást eredményezhetnek, de nyárra elérhetik az üzemanyagok a 450 forintos átlagárat.

Fotó: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában