lopott halak

2021.03.10. 17:05

Testkamerával és éjjellátóval védik majd a halszörnyeket

Már korábban is írtunk róla, hogy hatalmas üzlet a kapitális halak értékesítése, amely ellen küzd a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. Ezúttal már az ügyészség előtt kell felelnie egy kapitális méretű halakkal kereskedő 37 éves férfinek, aki tavaly júniusban Balatonkenesén fogott ki két hatalmas pontyot.

Harsányi Miklós

Fotó: ILLUSZTRÁCIÓ

Balatonból kifogott óriási pontyok eladása miatt indult eljárás. A Veszprém Megyei Főügyészség a távirati irodával közölte: a horgászengedéllyel rendelkező 37 éves férfi tavaly júniusban Balatonkenesénél kifogott egy 17 kilós és egy 28 kilós pontyot. A nagyobbik egy 120 centiméter hosszú, kapitális méretű ponty volt, amelyet korábban már többször kifogtak a Balatonból. Ezúttal azonban a horgász a halakat eladta egy Tolna megyei horgásztó tógazdájának 345 ezer forintért, holott a halak valós értéke 535 ezer 500 forint volt. Az egyik pontyot később kifogták a horgásztóból is, s a sikert büszkén posztolták az interneten, majd a halat visszaengedték a tóba.

– A balatoni halgazdálkodást végző társaság azonban jelezte a tógazdának, hogy a hal – melynek azonosítását jellegzetes sérülései megkönnyítették – a Balatonból való – közölték. – A következő kifogáskor így értesítették a cég munkatársait, akik a halat elszállították és visszaengedték eredeti élőhelyére. A horgász és a halastó gazdája ellen lopás miatt emeltek vádat. A bíróság tárgyalás mellőzésével a két férfit két-két évre próbára bocsátotta, a haltolvaj ellen emellett vagyonelkobzást alkalmazott. A végzés nem jogerős.

Szabó János, a Horgász Egyesületek Somogy Megyei Szövetségének elnöke szerint szükség van a hatékony védelemre. Testkamera, éjjellátó és távcső is segítheti majd a most alakuló megyei halőri szolgálat munkáját. A tizenöt tagból álló csapat március második felétől kezdi a helyszíni vizsgálatokat.

– Összesen ötvenkét somogyi egyesület tartozik hozzánk – mondta Szabó János. – Vannak olyan kisebb horgászvizek, ahol nem tehetik meg, hogy állandóan alkalmazzanak halőröket. Részben nekik akarunk segíteni a megyei halőri szolgálattal, s a csapat rendszeresen folytat majd ellenőrzéseket Somogyban.

A hivatásos halőrökön kívül a somogyi egyesületekből szolgálatra jelentkezők párban látják el a feladatot. Kiemelte: a csapat nem a nap 24 órájában dolgozik, hanem a megelőzésre helyezik hangsúlyt. Hiánypótló szolgáltatásként indítják el a programot. Azt akarják, hogy mindenhol előírásszerűen horgásszanak a sporttársak. Megfelelő felszereléssel kívánják ellátni a csapatot, a halőri autón és ruházaton kívül pályázati forrásból távcsövet, éjjellátót és testkamerát is vásárolni akarnak. S a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) pályázatán is indulni szeretnének.

– A somogyi horgászvizeken gyakran okoz gondot, hogy a horgászok nem írják be a kifogott halat – hangsúlyozta. – Máskor az jelent problémát, hogy több bottal horgásznak vagy nem vezetik megfelelően a fogási naplót. A halőrök közfeladatot ellátó személyek, s azt akarják, hogy mindenhol szabályos körülmények legyenek. Szövetségünknek a rendőrséggel is van kapcsolata, ezt megyei szintre szeretnénk kiterjeszteni.

Hatalmas biznisz a halszörnyek értékesítése

Tavaly egy hónap után került elő egy Balatonról kifogott kapitális ponty. Nem sokkal azt megelőzően egy gyékényesi hatalmasran őtt kopoltyúst köröztek, amely Nyíregyháza közeléből került vissza a somogyi horgászvízbe.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában