tudományos eredmények

2021.03.23. 18:00

Tisztábbak a zselici források, mint gondoltuk

A zselici források vizeit még nem károsította a mezőgazdasági tevékenység, erre mutattak rá a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói, akik egy éven keresztül vizsgálták a térség nagyobb forrásait.

Koszorus Rita

Forrás: Shutterstock

A MATE Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet kaposvári munkatársai hallgatókkal közösen egy éven keresztül végeztek vizsgálatokat a Négytestvér-, a Csepegő-kő, a Csippány- és a Tókaji-forrás vízminőségével kapcsolatban.

A vizsgálatok alapján a források vize kalcium-magnézium-hidrogén-karbonátos jellegű és egyértelműen csapadék eredetű, mely a felszíni vízgyűjtőjükön gyűlik és a talajrétegeken keresztül, hetek alatt éri a kibukkanások helyszínét. Ammónia-, nitrit-, nitrát- és szervesanyag-tartalmukat tekintve mindegyik forrás vize megfelelt az ivóvízminőségnek.

Szintén jó hír, hogy az eredmények alapján a források vízbázisát érintő kommunális és mezőgazdasági tevékenységek nem jelentenek veszélyt a vízminőségre. A kutatók összefoglalták: mindössze egy forrásnál jelentkezett magasabb nitrátkoncentráció, de az is határérték alatti mennyiségben.

Mint arra az eredmények rámutattak, a zselici forrásokat veszélyeztető tényezők turisztikai és kisebb mértékben kommunális eredetűek. Hidrológiai, ökológiai, turisztikai és esztétikai fontosságuk miatt ugyanakkor a vizsgált források és vízgyűjtőjük folyamatos megfigyelése és védelme kiemelt jelentőségű.

- A túlzott műtrágyahasználat miatt hazánk szinte teljes területén érzékelhető a nitrátszennyeződés, de más káros anyagok is megtalálhatóak a talajvízben és a források vizében. Ezek a szennyezett talajvizek ráadásul a felszín alatti sajátos körülmények miatt csak nagyon kis mértékben képesek az öntisztulásra – mutatott rá Varga Dániel egyetemi docens, a MATE kaposvári kutatója.

A megelőzés a legjobb gyógyír

A kutatók azt is összefoglalták, mit tehetnek a szakemberek és a turisták, hogy ilyen vagy még jobb állapotban őrizhessük meg forrásaink tisztaságát. Fontos feladatként jelölték meg a felszíni vízgyűjtőterületek rendszeres terepi megfigyelését, hogy az esetleges szennyezések elkerülhetők legyenek. Emellett nagy hangsúlyt kell fektetni a forrásfoglalások karbantartására és tisztítására, hogy mindig kellő vízhozamú és jó minőségű vizet szolgáltassanak. A

hatóságok és a kutatók fontos feladata a vízminőség folyamatos monitoringja. A turisták és természetjárók dolga pedig az, hogy ne hagyjanak maguk után hulladékot. Ezzel segítik a források környezetének tisztán tartását és hasznos lehet az is, ha bejelentik az esetlegesen észlelt környezetkárosító

tevékenységeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában