építési engedély

2021.03.23. 10:20

Witzmann a Miniszterelnökségig ment a világosi betonmonstrum ellen

Újabb fejlemény történt kedden a balatonvilágosi betonmonstrum ügyében.

Sonline

Fotó: Az épület látványterve. Fotó: ÉTDR

Witzmann Mihály azt nyilatkozta: bár a Balaton fejlesztésének pártján áll, de soha nem támogatna olyan beruházást, amely beépítené a parti sávot és nem illeszkedik a környezetéhez. Witzmann ezért nem támogatja a balatonvilágosi fejlesztést, sőt a Miniszterelnökségen is eljárt az utóbbi napokban, hogy az építkezést megakadályozza.

– Ha valamit nem akarunk a Balaton partján, akkor nem sajtótájékoztatót kell tartani, nem a közösségi oldalon kell cukkolni a lakosságot, hanem tenni kell, azaz el kell menni a határig – ezt Witzmann Mihály országgyűlési képviselő mondta munkatársunknak az egykori balatonvilágosi úttörőtábor helyére tervezett vízparti épülettel kapcsolatban.

A hollywoodi látványosságú beruházás sokaknak nem tetszik, ám a korábbi jogszabályok alapján megvalósítható lenne, ezért kapott néhány héttel ezelőtt építési engedélyt. A többség csak vízparti betonmonstrumnak mondja a tervezett fejlesztést.

Az országgyűlési képviselő azt is hangsúlyozta, hogy a privatizációs követően a Balaton „gazdái”, csak gazdagodni akartak a tulajdonukból, de semmit nem tettek a fejlesztés érdekében. Maximum ígérgettek, amiből aztán nem lett semmi. Az utóbbi években aztán elkezdődött egy intenzív fejlesztési szakasz, megszépültek s strandok, s nem csökkent a szabadon használhatók száma, új épületek épültek, szállodák újultak meg, lassan rá sem lehet ismerni a SZOT-üdülős tópartra. Azt is hozzátette: a fejlesztések új munkahelyeket, a minőségi, színvonalas szolgáltatások bővülését jelentik, de mindezek ellenére sem támogatható túlzó és tájidegen beruházás. Márpedig a balatonvilágosi ilyen!

– A héten hivatalos levélben fordultam a Somogy Megyei Kormányhivatalhoz, és aggályaimat a Miniszterelnökség felé is jeleztem – mondta az országgyűlési képviselő. – Vagyis mindent el fogok követni azért, hogy a látványterveken látható betonmonstrum ebben a formában ne épülhessen meg Balatonvilágoson!

Witzmann sajnálatosnak tartja, hogy némelyek újra és újra politikai ügyet kívánnak kreálni a szóban forgó beruházásból. Szerinte ez nem politikai, hanem szakmai, s ezen túl lelkiismereti és érzelmi kérdés! Ezért is tartotta fontosnak, hogy személyesen is eljárjon és megszólaljon a témában.

Frissítés:

Magyar Közlöny keddi számában kihirdetésre került és hatályba lépett a módosított kormányrendelet, amely az egykori úttörőtábor helyszínére vonatkozóan visszaállítja az eredeti építési szabályozást.

Witzmann szerint ez még nem a végeredmény, hiszen a korábban kiadott építési engedély így is érvényben van, azonban egyértelműen és határozottan tükrözi a kormány szándékait.

Az országgyűlési képviselő közösségi oldalon írt bejegyzésében megköszönte a kormánynak, hogy kérése meghallgatásra talált, és rekord gyorsasággal módosították az ide vonatkozó jogszabályi hátteret.

Witzmann Mihály kiemelte: célja változatlan, miszerint a tervezett formában semmiképpen ne épüljön meg a balatonvilágosi betonmonstrum.

Most a hatóságokon a sor, hogy a lakosság és a balatonvilágosi önkormányzat kérésének, valamint a kormányzati szándéknak érvényt szerezve lépjenek az ügyben. Erről egyeztetett az országgyűlési képviselő a Somogy Megyei Kormányhivatallal kedden.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában