járványügy somogyban

2021.04.06. 20:00

A vírus miatt várat még magára a friss jogsi

Eltűntek a tanulóvezetők az utakról. A járvány miatt egyelőre az autósiskoláknak is kényszerszünetet kell tartaniuk, ami nemcsak őket, de a tanulóikat is kellemetlenül érintette.

Turbéki Bernadett

20210107 Szolnok Képen: Krámli Hella tanulja az autóvezetés alapjait Debreczeni Norbert oktatótól. Fotó: Nagy Balázs NB Új Néplap

Fotó: Nagy Balázs

Egy hónapja átmenetileg szünetel a gépjárművezetés oktatása. A tanulóvezetők már számolják a napokat, sokuknak létkérdés, hogy mielőbb vizsgázhasanak és jogosítványához jussanak.

A huszonkét éves Fehérvári Eriknek a munkájához szüksége van a jogosítványra.

– Sofőrként vagy ételfutárként is elhelyezkedhetnék, azonban jogosítvány nélkül hiába lenne helyem – mondta. – Sok mindent feladtam azért, hogy megszerezzem a jogsit. Emiatt jöttem haza külföldről is, ahová szívesen visszamennék, ha letehetem végre a vizsgát. Tavaly augusztusban úgy gondoltam, néhány hónap alatt elvégzem az autósiskolát, ám a járvány közbeszólt. A forgalomban való vezetés kötelező harminc órájának felét teljesítettem már, aztán jött a leállás, és most nem tudom, hogy mikor jutok el a vizsgáig.

A koronavírus miatt bevezetett intézkedések előtt is gyakran feltorlódtak a tanulók, hosszabb időbe telt a vizsgáig való eljutás, ugyanis egyre kevesebb az oktató. Az elmúlt időszakban felére csökkent a számuk, Kaposváron ma huszonketten dolgoznak.

– Sokan abbahagyták, ráadásul 2004–2014 között az oktatóképzés is szünetelt –mondta Baloghné Gál Margit, a Zselic Autósiskola vezetője. – Aki szerencsés, ideális helyzetben akár 21 nap alatt megszerezheti a jogosítványt – tette hozzá. Az oktató szerint nekik sem tesz jót a szünet, mert a költségeket most is ugyanúgy kell állniuk, bevételük viszont nincsen.

– Az alkalmazottakat ki kell fizetni, vagy szabadságolni szükséges, a könyvelő díja, és a bérleti díj most mind óriási teher. Több százezres kiadásokról van szó. Jó, ha szeptemberre egyenesbe kerülünk. Az pedig kérdéses, hogy megkapjuk-e a bértámogatást – mondta Baloghné Gál Margit.

Tavaly tavasszal is leálltunk. Az elsősegélynyújtó vizsga is sokaknál elmaradt. Akkor anélkül is megszerezhető volt a vezetői engedély – mondta. – Most tizenkét tanulóm vizsgáját törölték átmenetileg. Harminc tanulóm van jelenleg, akik arra várnak, hogy végre folytathassák a vezetést – mondta az oktató. – Haladékot ugyan kaptak, ha lejárna a KRESZ-vizsgájuk, mielőtt a forgalmi vezetést megkezdhetnék, de akiknek a munkához kellene a jogosítvány, azoknak ez nem sokat segít. Sokuknak valóban a megélhetése függ a vezetői engedély megszerzésétől, mert jónéhány munkahelyen feltétel a megléte – tette hozzá.

Vidéken olcsóbban szerezhetik meg a minimális vezetési gyakorlatot

A jogosítvány megszerzése jelenleg csaknem kétszázezer forintba kerül. A tarifákban ugyanakkor hatalmas eltérések lehetnek az alapján, hogy milyen településen tanul a leendő sofőr. Nem mindegy, hogy a fővárosban, vagy vidéken sajátítjuk el a vezetés alapjait. Míg a megyeszékhelyeken 3500–4500 forint közötti tarifákkal találkozunk , addig Budapesten 8–10 ezer forintot is elkérhetnek óránként a minimális vezetési gyakorlat megszerzéséhez. Vidéken a speciális igényű tanulók oktatása sem volt elterjedt, ők a fővárosban sajátíthatták el a vezetés alapjait.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában