Járványügy Somogyban

2021.04.19. 19:30

Érzelmes volt a visszatérés a somogyi óvodákba

Még a legkisebb gyerekek sem sírtak, hogy óvodába kell menni. Sőt sokan olyan izgalommal várták a hétfőt, hogy aludni sem tudtak, mesélték a kaposvári szülők. Hat hét telt el azóta, hogy március 8-án a járvány miatt bezártak az ovikat, de most ismét nyíltak a kapuk.

Kovács Gábor

Az utolsó hetet már nehezen viselte otthon az öt éves kisfiú, Levente. Jó, hogy ismét óvodába járhat, mert csak így szocializálódhat megfelelően, mondta az édesanya, Farkas-Böröcfi Tímea. Ő vigyázott a gyermekre, miközben család több tagja is átesett a víruson.

Gondosan visszateszi a kapura a felső pántot egy másik belépő édesanya, hogy a gyerekek véletlenül se szökhessenek ki az oviból.

– Csenge nagyon várta már találkozást a társaival, és az óvónők szeretetét – mondta kislányáról Hamarné Póhn Gabriella. – Az óvónőkkel rögtön egymás nyakába borultak, és bizony ilyenkor az anyuka is elérzékenyül.

Home officeban felváltva vigyáztak a hat éves kisfiúra a fiatal szülők, mondta az édesapa, Krukk Bálint, aki szerint ráfért a gyerekekre a változás, mert sokat voltak otthon. Egy másik édesapa, Horváth János Sándor szintén sokat vigyázott a kisfiára. Azt felelte, hogy nem félnek fertőzésveszélytől a közösségben, de azzal tisztában vannak, hogy ezzel a mai világban már számolni kell.

– Köszönet illeti a szülőket az otthoni helytállásért, de már az óvónők is nagyon várták ezt a napot, mert nekünk az a legszebb, ha a gyerekekkel foglalkozhatunk – mondta Gyeneseiné Kaszás Hajnalka, a Bajcsy-Zsilinszky Utcai Központi Óvoda vezetője. – Amíg leálltunk, egy hónap alatt felújítások zajlottak, két csoportszoba és két iroda újult meg. A régi linóleumot szalagparketta váltotta fel, és kifestettük a falakat. Sokkal szebbek lett az épület amellett, hogy a fertőtlenítő takarítások megtörténtek.

A gyermekek egyharmada maradt otthon

A Bajcsy-Zsilinszky Központi Óvodába 90 gyermek jár, ebből 62 jött be hétfőn, vagyis a kétharmada. Viszont 28 gyermeknél azt kérték, hogy hadd maradhassanak otthon, mert a szülők el tudják látni a felügyeletet. Ez az arány vonatkozik a tagóvodákra, az Arany János Tagóvodában 34, a Béke Utcai Tagóvodában 22 és a Jutai Úti Tagóvodában 11 gyermekre kértek felmentést, amit meg is kaptak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában