Járványügy Somogyban

2021.04.19. 18:30

Finisben a fenyvesi doki: aki kérte, azt már beoltotta

A napokban befejezi a fenyvesiek oltását Veress Zsolt háziorvos. Már a járvány kezdete óta arra buzdította a lakosokat, hogy kérjék a vakcinát, praxisában hétszáz embert oltott be.

Góz Lilla

A Szputnyik V koronavírus elleni vakcinával beoltanak egy férfit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban kialakított oltóponton 2021. április 8-án.

Forrás: MTI

Fotó: Vajda János

A napokban befejezi a fenyvesiek oltását Veress Zsolt háziorvos. A járvány kezdete óta arra buzdította a lakosokat, hogy kérjék a vakcinát. Már a tavalyi évben, amikor megkezdődhetett az oltás, praxisában a maximális mennyiséget kérte.

– Így jutottam el odáig, hogy a napokban befejezem az oltásokat, most tizennyolc és húszévesek jönnek a vakcinát beadatni hozzám – mondta el a balatonfenyvesi háziorvos, aki több mint 30 éve praktizál. Hozzátette: az idősebbek oltását korábban befejezte, az elmúlt két hétben már a fiatalokat és a kismamákat oltja.

A praxisában több mint 700 regisztráltat oltott be.

– A fiatalok körében kevesebben vették fel az oltást, pedig számunkra is nagyon fontos lenne – hívta fel a figyelmet a háziorvos. – A jelenlegi vakcinák mindegyike hatásos és nyugodt szívvel adom be, betegeimnél mindössze az oltás helyén jelentkezett kisebb fájdalom, vagy fáradság, gyengeségérzés volt az első napokban. Megjegyezte: egyedül Szputnyik-oltást nem adott be, azt a vakcinát az oltóponton kaphatták meg a fenyvesiek, a legtöbbet Sinopharmmal és az AstraZenecával oltott.

Betegeivel különböző digitális csatornákon keresztül tartotta a kapcsolatot a járvány alatt.

– Nem szabad elérhetetlennek lennünk, felértékelődött a mobiltelefon fontossága, és a betegeknek szükségük van tanácsokra, néha egy-egy megnyugtató mondatra, a csúcs nálam a napi 150 telefonhívás volt – mondta el Veress Zsolt, akinek asszisztense és felesége is segített a napi kapcsolattartásban. Emellett pedig a közösségi oldalon, a település honlapján, valamint e-mailben is tájékoztató anyagokkal próbálta segíteni a járványhelyzetben a lakosság védekezését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában