elhízás

2021.04.26. 11:30

Kilókban mérhető a bezártság

A gyerekeket és a felnőtteket is érinti a covid-típusú elhízás, vagyis a járványhelyzet miatti életmódváltással összefüggő súlygyarapodás. Felmérések kimutatták, hogy miközben 68 százalékkal többet nassoltunk és 74 százalékkal több időt fordítottunk főzőcskézésre, 61 százalékkal kevesebb időt töltöttünk házon kívül és 54 százalékkal kevesebb időt szántunk mozgásra.

Harsányi Miklós

– A koronavírus-járvány alatt négy kilót híztam – mondta Nagy Benjámin, igali termelésirányító. – Korábban az egyik kaposvári edzőterembe szoktam járni, két éve hobbiszinten thai bokszolok. Hiányzik a sport, ami nemcsak fizikailag, hanem szellemileg is kikapcsol, s picit kitisztítja az ember fejét. Alig várom, hogy újra nyisson az edzőterem, ha lehetőség nyílik rá, ismét elkezdem az edzést.

Szalai Norbert, somogyaszalói gazdálkodó szerint is tanácsos ügyelni az étkezésre. A pandémia miatt sokan lényegesen ritkábban mozdultak ki otthonról, ez különösen az első és a második hullám idején volt szembetűnő. Több ismerőse meghízott, akad olyan középkorú férfi, akire rövid időn belül hat kiló szaladt fel.

– Aki rendszeres fizikai munkát végez és figyel, hogy mi kerül az asztalára, jó eséllyel nem hízik el – hangsúlyozta Kálmánné Márkus Szilvia, a csokonyavisontai Sziporka Sajtműhely vezetője. – Az öt fejős tehénen kívül tíz üszőnk is van, a jószágok annyi munkát adnak, hogy mellettük nincs lehetőség a nagy súlygyarapodásra. Házi tejet fogyasztunk, baromfit tartunk és tudom, hogy mit eszünk. Oancea György, simonfai háziorvos kiemelte: egyesek kifejezetten kedvelik a home office-t, mások viszont megoldják ugyan a távmunkát, ám a kényszerű otthonlét nyomaszthatja őket. A huzamos ideig tartó mozgáshiányt a szokásosnál több étkezés, nassolás egészíti ki, s ez előbb-utóbb elhízáshoz vezethet. Kiemelt szerepe van a gyakori testmozgásnak: egy 3–5 kilométeres erdei séta vagy kerékpározás kifejezetten jót tehet az egészségünknek.

 

Veszélyes a nassolás, a gyerekeket is érinti a probléma

– A gyerekeket és a felnőtteket is érinti a „covid-típusú” elhízás vagyis a járványhelyzet miatti életmódváltással összefüggő súlygyarapodás – írja közös tanulmányában Bedros J. Róbert, az Országos Obezitológiai Centrum vezetője és Simonyi Gábor, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Anyagcsere Központ osztályvezető főorvosa, melyről az origo.hu is beszámolt. A szerzők szerint a home office, az otthontanulás, a gyakran a konyhába áthelyezett „iroda”, az otthoni főzőcskézés, a munkába járás melletti ügyintézés kiesése, a stresszel és a szorongással járó nassolás mind hozzájárul a kilók gyarapodásához, miközben a covid súlyosabb kimeneteléért éppen az elhízás az egyik fő felelős. A felmérések kimutatták, hogy miközben 68 százalékkal többet nassoltunk és 74 százalékkal több időt fordítottunk főzőcskézésre, 61 százalékkal kevesebb időt töltöttünk házon kívül és 54 százalékkal kevesebb időt szántunk mozgásra.

Fotó: M. P.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában