kerek történet

2021.04.23. 16:56

Megkezdődött a körforgalom építése Jutában

Végre elkészülhet a régóta vágyott jutai körforgalom, amellyel biztonságossá válhat a közlekedés a Kaposvár közeli településen.

K. G.

Forrás: Gelencsér Attila FB oldala

Balesetveszélyes és nehezen belátható az útkereszteződés a település központjában, ezért a helyiek régóta hangoztatták, hogy át kellene építeni.

A jutaiak véleménye eljutott Gelencsér Attilához, Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselőjéhez, aki felkarolta a kezdeményezést. A 2019-es nemzeti költségvetés tárgyalásakor egyéni képviselői indítványt nyújtott be a jutai körforgalom megépítéséért a Parlamentben. A beruházás azért csak most kezdődött meg, mert a Magyar Közút az előkészítés után jelezte, hogy a megemelkedett építőanyag árak miatt pótigényre lesz szükség.

Az eredetileg 135 millió forintos költséghez még 70 millió forintot kellett hozzátenni, így 205 millió forintból valósulhat meg a 16 méter átmérőjű körforgalom. Öt hónap alatt, iskolakezdésre készülhet el, mondta Gelencsér Attila pénteki, jutai sajtótájékoztatóján, melyet Major János polgármesterrel együtt tartott.

A körforgalomból külön bejáratú út épül a polgármesteri hivatalhoz, és a körforgalomból kivezető utak is megújulhatnak 50 méteres szakaszon Somogysárd, a Balaton és Kaposvár felé. Gelencsér Attila hozzátette: sajnálja, hogy a magyarországi baloldali politikusok nem szavazták meg a jutaiak kérését az országgyűlésben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában