2021.05.07. 11:30
Az Északi-tengerben szolgál fel a kaposvári fiatalember
Csernák Botond azok közé tartozik, akiknek a világjárvány teljesen megváltoztatta az életét. A kaposvári fiatalember pozitívan élte meg a változást, mert ahogyan fogalmazott: nagyot mert álmodni és az teljesült. Most Norvégia vízalatti éttermében dolgozik, ám úgy érzi, nem horgonyoz még le egyetlen helyen.
Csernák Botond egy kis kávézót, amolyan reggelizőhelyet vezetett Budapesten, amikor a világjárvány második hulláma miatt szeptemberben döntenie kellett: marad, vagy továbblép. Utóbbi mellett döntött.
– Nagyot álmodtam, amiért sokan majdhogynem ki is nevettek a környezetemben – mondta a huszonhárom éves fiatalember. – Tudtam, hogy nem egy sokadik pizzériában szeretnék dolgozni, ezért különleges helyre adtam be a pályázatomat. Motivációs levelet, önéletrajzot küldtem be, s két nap alatt válaszoltak a jelentkezésemre: egy húszperces elbeszélgetés, majd egy hosszabb után egy hét múlva már a norvégiai Lindesnesben, az Under (angol szó, magyarul alul lévő helyre utal – a szerk.) nevű vendéglátóhelyen dolgoztam.– Pont egy budapesti költözés közepén voltunk – folytatta. – Ezen kívül egy fiatal vállalkozóknak szóló képzésen vettem részt, és közben készülnöm kellett Norvégiába. Napi maximum négyórás alvást tudtam csak beiktatni. Cserébe a világ legszebb víz alatti éttermébe kerültem, ahol teljesen mások a munkakörülmények, mint amit korábban megszoktam. Itt mindenki profi, öt–tíz évig tanulja a szakterületét. A harmincöt fős személyzet tagjai a világ huszonöt országából érkeztek. Ami pedig a legfontosabb: mindenki boldogan megy be dolgozni. Igazi csapatmunka, amit végzünk – mondta Botond, aki eleinte ott segített, ahol szükség volt rá, mostanra azonban az egyik kiszolgáló team vezetője lett.
– Van a csapatban, aki inkább az evőeszközökkel és borospoharakkal foglalkozik, de nekik is tudniuk kell prezentálni az ételeket – mondta a fiatalember, aki tizenhét fogást kísér végig alkalmanként a három-négy órás vacsorák alatt, és esténként hat asztalt felügyel az összesen tizenhárom közül. – Többnyire közvetlenül a vendégekkel törődöm. Tájékoztatom őket arról, mi van a tányérjukon, mi a története, meddig készült, honnan érkezett. De válaszolok bármilyen, az étteremmel és a fogásokkal kapcsolatos kérdéseikre is. Azt is elmondom, milyen halakat láthatnak a 26 centiméter vastag üvegfalon át, vagy éppen milyen fából készült a kezükben tartott különleges evőeszköz.
– Az első négy, úgynevezett „snack” fogásról egy hétig tanultam az információkat, aztán jöttek a főételek – mesélte. – Természetesen magam is többször végigettem már a menüt, mert hogyan beszélhetnék úgy valamiről, ha nem is kóstoltam? Bármilyen újdonság kerül a menübe, azt mindig megízleltetik velünk, hogy tudjuk, milyen – mesélte a „Chef de Rang” beosztásban dolgozó Botond, aki olyan élőlényeket is evett már, amelyeknek nincs is magyar elnevezése. Az étterem, bár 5,5 méter mélyen a tengerben van, semmiképpen nem számít unalmas munkahelynek.
– Óriási élet vesz körül minket, halak, rákok, medúzák, szimbiózisban élő algák, a tenger pedig mindig más arcát mutatja – tette hozzá. – Van, hogy nyugodt, és átlátszó a víz, akár egy feszített víztükrös medencében. Máskor felkavarodik, óriásiak a hullámok és csupán egy-két méterre látni az ilyenkor zöldes színű vízben az algák, halak és egyéb tengeri csodák világát.
Azt is elmesélte, hogy egy asztalnál a kétszemélyes vacsorát tizenöt előkészítő munkaóra előzi meg. – Az étteremmel kapcsolatos élményeim életem sztorija, viszont újra nagyot álmodtam, és szívesen Chicago felé venném az irányt – mondta. – Egy három Michelin-csillagos étterem mozgatja a fantáziámat, amelyben elég nagy lehetőséget látok – avatott be újabb terveibe Csernák Botond, aki egyáltalán nem unta meg a két főre szóló, csaknem 300 ezer forintos vacsorák világát.
Kagylógyűjtő körúszás előzi meg a séf munkáját a konyhában
Csernák Botond munkája nemcsak az étterem üvegfalai között merül ki. A hely ugyanis a fenntarthatóság jegyében működik ebben a csodálatos víz alatti világban. – Amit tálalunk, annak a begyűjtését is mi magunk végezzük helyben – mondta. – Ami a „vadonban” terem, az elrothadna, vagy újranő, nem ártunk vele a környezetnek, ha összeszedjük. Búvárruhát öltünk és azt gyűjtünk, amire éppen szükség van, aztán megy a konyhára. Minden egyes étel mögött egy kreatív séf kemény munkája áll, akik szintén hajlandóak alámerülni. Óriási élmény! – mesélte a fiatalember, aki korábban csupán búvárszemüveggel merült alá egy-egy tengerparti nyaraláson. Az éttermi munkához tartozik, hogy a „Head Cheffel” együtt beszerző körút helyett beszerző körúszásra mennek.
Amit nem tudnak búvárként beszerezni, ahhoz az étterem saját halászhajóját vetik be, amelynek fedélzetén a legénység minden időjárási viszontagság között azon dolgozik hogy a vacsorához megteremthessék az alapanyagokat. – Gyakran gyűjtök egy különleges kagylófajt, amely a milliméternél kisebb fogaival tapad a kövekre, elég nehéz leszedni, egyszerre harminc kilóra is szükség lehet belőle, amelyet 300–500 darab tesz ki – mondta. – A belsejéből egy különleges krém készül zöldségekből és burgonyából, majd tintahaltintával és brokkolival festik élethűre. A krémet visszatöltik egy replika kagylóhéjba – árulta el az egyik kulisszatitkot Csernák Botond.