Eleink kedvenceit is őrzi a töröcskei tündérkert

Az első almafát, egy pamuk almát tíz évvel ezelőtt szerezte be, ez volt nagymamája kedvenc fája. Együtt ültették el a töröcskei birtokon, ám a nagymama már nem érhette meg, hogy először termőre forduljon a fa. – Tíz év telt el, ez olyan, mintha két és félszer kijártam volna a gimnáziumot, és akkor ehetek végre egy almát a fáról, mondta Zicska Szilárd. Az almafák között megtalálható az aranyalma, Benedek Elek kék­almája, az ananászízű, de van eredeti osztrák, holland és amerikai fajta is.

A tavaszi első napsugarak beköszöntével a legtöbb telek-, illetve családiház-tulajdonos leporolja fűnyíróját, és egész nap a gépek berregése nyomja el a madárfüttyöt. Ilyenre nincs példa Zicska Szilárd birtokán, mivel a gyümölcsösében a természetes körülményekre törekszik. Ezért ott nem is nyírja a füvet, ezzel segítve a beporzó rovarok munkáját. Mindig van virágzó növény a gyümölcsfák közelében. A zöldellő fűben ezúttal pitypangok sárgálltak, s csalogatták a szorgos méheket a lassan virágba forduló almafák közelébe.

Permakultúrás hobbikertészetet hozott létre, amelynek éppen ez a lényege: a természetben zajló folyamatokat modellezi. A „töröcskei tündérkert” legmagasabb pontján egy víztartó árokban mulcsot és faleveleket helyezett el a gondos gazda, ezzel is elősegítve azt, hogy a víz ne az ingatlan alacsonyabban fekvő részei felé igyekezzen, hanem befelé, a talajba jusson.

A fákkal való bánásmódot autodidakta módon és egy faiskolát üzemeltető barátjától tanulta meg, főként angol nyelvű szakirodalomból. Amíg külföldön dolgozott, volt ideje arra, hogy a gyümölcsnemesítés alapjait kitanulja.

– Szombathelyi Tibor nagyon jó barátom volt, akkor ismertem meg, amikor az első filmjét megláttam – mondta Zicska Szilárd. – Nagyon tetszett, amit elért, én is valami hasonlót szeretnék. Ezért készült el a konyhakert és a komfortos lakhely a leendő szárnyas lakóknak az udvar szélső csücskében. Nagyon hiányoltam ezt a csendet és nyugalmat, sokáig ugyanis gépzajban éltem, és számítógép előtt ülve töltöttem az időm nagy részét. A Zselicet nagyon szeretem, dimbes-dombos, változatos, mindig gyönyörű a táj.

Valaha kenderföldek voltak ott, ahol a gyümölcsös nyújtózkodik. Tulajdonosuk öt telket vásárolt meg, amelyek közepére felhúzta álmai házát. Tulajdonképpen a világ végére is berendezkedett Töröcskén Zicska Szilárd, hiszen ha nem lenne áram vagy gáz, akkor sem esne kétségbe. – Engem a pandémiás helyzet különösen nem hatott meg – magyarázta. – Azt szerettem volna, ha egy olyan hely van, ami egyféle sziget, és akkor sincs nagy gond, ha innen nem tudok kimozdulni.

Televíziója nincs, hiszen többre értékel egy kellemes beszélgetést, mint egy tévéműsort, és egyébként is szívesebben munkálkodik a gyümölcsösben vagy a ház körül. Eljutott oda, ahova talán mindenki szeretne: karnyújtásnyira van tőle a természet és minden nap azt csinálja, amit igazán szeret.

Van olyan alma, amelyik elég messze esett a fájától

A valóságban nem mindig az van ráírva a csemetékre, mint amik valójában, éppen ezért kezdett Szilárd gyűjtésbe és kutatásba. – Szeretném tudni, hogy mi az, ami a miénk, magyaroké és azt megőrizni az utókornak – magyarázta a hobbikertész. – Missziómnak tekintem, hogy ezeket a ma már ritka fajtákat minél több emberrel megismertessem, megkóstoltassam.

Zicska Szilárd a fákat egy angol génbankban vizsgáltatja be. Ezek többször meglepő eredményt hoztak, mesélte. – Azt mondják, a somlói bor igazán a téli piros pogácsa almával fogyasztva finom, ami egy tipikus magyar alma. Amikor beküldtem vizsgálatra, kiderült, hogy egy régi, Jugoszláviából származó fajtával azonos. Ők pedig kolacsárának hívják, ami magyarul kalácsot jelent. Vagy például a régi öregek ismerték a bőralmát. Azt hiszik sokan, hogy ez egy fajta, de ez nem igaz: itt a kertben legalább 15 fajta van belőle.

Hasonló a története a Somogyban és Töröcskén is elterjedt tökalmának, amelyről Szilárd kiderítette: „leánykori nevén” téli fehér pogácsa alma. A kecskeméti vajalmáról pedig azt tudta meg, hogy az angol Margaret nevű, régi középkori fajtával egyezik.